Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XI. kötet (Budapest, 1918)

72 Közigazgatási Döntvénytár. A m. kir. közigazgatási bíróság: A panasznak helyet nem ad. Indokok: A T. község részére kiadott kövezetvám engedély és díjszabás szerint a vámdíjak fizetése alul mentesek a közútak és azokon levő műtárgyak építésére, fenntartására szükséges anyagok. (7. pont.) Ez a közérdekekre tekintenél megállapított mentesség megfelel az 1890 : I. te. 99. §. 9. pontjának azzal a különbséggel, hogy a törvény a szállító fogatok, a községi szabályzat az anyagok mentességéről szól, amely eltérést az indokolja, hogy a község a vámot a vasúti állomáson szedi és pedig az anyagok után. A közérdekből megállapított az a mentesség úgy a törvényben, valamint a községi vámszabályzatban nincsen korlátozva és így általában bárhol lévő közút építéséhez vagy fenntartásához szükséges anyagra vonatkozik, általános közlekedési érdeket szolgálván. Nincs tehát súlya annak, hogy az aszfaltrészvénytársaság a kérdésben forgó anyagot nem panaszló község, hanem T. város közúijának építéséhez szállította, másrészt a gyalogjáró a közút tartozéka és kiegészítő része. A fentérinlett mentesség, tehát a gyalogjáró céljaira szükséges anyagra is kiterjed. A beszedett s összegre nézve nem kifogásolt vám visszatérítésére panaszló község törvényszerűen köteleztetvén, a panasznak helyt adni nem lehetett. 70. Kerületi Munkásbiztosító Pénztár alkalmazottainak illetményszabályzata. (Kúria jogegységi tanácsának 1917 március 3-án kelt 14. sz. döntvénye.) Határozat: A Kerületi Munkásbiztosító Pénztár igazgatósága által megalkotóit illelményszabályzat az Országos Pénztár jóváhagyásával nem válik érvényessé, hanem az érvényességéhez az Állami Hivatal jóváhagyása szükséges. Indokok: Az 1907: XIX. tc. szóbanforgó 130. §-a mindenelőit aziránt foglal magában első bekezdésében rendelkezést, hogy a kerületi pénztár igazgatósága a kezelési teendők végzésére díjazott egyéneket alkalmazhat, akiknek szolgálali viszonyát szolgálali és fegyelmi szabályzatban állapítja meg. És ez a szakasz második bekezdésében csak további rendelkezésként — tehát természetesen feltételezve az első bekezdésben megkívánt szabályzat megállapított voltát — mondja azt ki,