Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)
Közigazgatási Döntvénytár. pénzbüntetésre ítélte, marasztalt félnek tellebbezése folytán felülbírálat alá vettem és annak eredményéhez képest következőleg, ítéltem. Az ítéletet és az annak alapjául szolgált eljárást megsemmisítem és nevezett B. B. ellen az 1895 : XLVI. tc. alapján megindított eljárást beszüntetem, ellenben az iratoknak az 1915 t XIX. tc. értelmében a nagyváradi kir. ügyészséghez való áttételét elrendelem. Indokok: A marasztaló alsóbbfokü ítéletek alapjául szolgált egész eljárás a tártalékkórház vegyészeti és bakteriológiai laboratóriumának szakvéleménye alapján — az idézett törvény végrehajtása tárgyában kiadott rendeletekben körülírt mintavétel mellőzésével — indult meg. Az ily alapon adott szakvélemény pedig terhelt tagadásával szemben a megindított eljárás szempontjából bizonyító erővel nem bír, miután az 1895 : XLVI. tc. 9. §-a, valamint az ezen törvény végrehajtása tárgyában 1896. évi június 9-én 38,286. sz. a. kiadott rendelet 14. és 28. §-ban foglalt határozmányok értelmében az ezen rendelkezések alá eső mezőgazdasági termények stb., illetve az ezek hamisítására alkalmas anyagok szükségessé váló szakszerű megvizsgálására és annak alapján a kihágási ítélkezés alapjául szolgáló szakvélemények adására csupán csak az 54,422 96. sz. a. kiadott itteni rendeletben felsorolt, valamint az elől idézett rendelet 15. §-ában meghatározott vegyvizsgáló állomások illetékesek. Így az eljárás, mely nem az arra feljogosított vegyvizsgáló állomás szakvéleménye alapján indíttatott meg és amelynek során terhelt tagadásával szemben még a tárgyi tényálladék sem állapíttatott meg, megsemmisítendő volt, miután azonban a kifogás tárgyául szolgált tej kalonai kórház részére szállíttatott, az 1915 : XIX. tc. szempontjából való esetleges további tárgyalás végett az iratok áttétele elrendelendő volt. Megjegyzem végül, hogy azt, mikép valamely, az 1895 : XLVI. tc. hatálya alá tartozó termény, termék vagy élelmicikk hamisítva van e — más perrendszerű bizonyítás hiányában — csak az erre a földmívelésügyi miniszter által felhatalmazott vegyvizsgáló állomás állapíthatja meg. 235. A mezőrendőri törvény hatálya a községek belterületére csak annyiban terjed ki amennyiben gazdasági termények előállítására szolgáló területről van szó. Utca területén elkövetett cselekmény mezőrendőri kihágásnak akkor sem minősíthető, ha az utca fásítva és kertészetileg művelve van.