Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)
.2ÜÖ Közigazgatási Döntvénytár. (Földmivelésügyi miniszter 1916. évi 71,365. sz. határozata.) G. vármegye alispánjának. A K. I. ellen mezőrendó'ri kihágás miatt folyamatba tett ügyet terhelt fellebbezésére felülvizsgáltam és ennek eredményéhez képest a másodfokú ítéletet megváltoztatom és a terheltet a kihágás vádja és következményei alól fölmentem. Az 1894: XII. tc. hatálya a községek belterületére is kiterjed ugyan de csak a belterületen fekvő kertekre és gyümölcsösökre, vagyis oly területekre, melyek gazdasági termények előállítására szolgálnak, utcákra azonban nem; továbbá ugyanez a törvény azokat a cselekményeket minősíti mezőrendőri kihágásnak, melyek a mezőgazdaság céljaira rendelt területeken vagy dolgokon követtetnek el; minthogy pedig a vád tárgyát képező cselekmény utcán, tehát nem gazdasági termények előállítására szolgáló területen követtetett el, a terheltet annak ellenére is, hogy a szóbanlevő utca a másodfokú rendőri büntetőbíróság jelentése szerint íásítva és kertészetileg művelve van, föl kellett menteni, mert utca mezőgazdaság céljaira rendelt területet nem képezhet. 236. Szántási munkálatokra való kirendelés megtagadása 1915. évi november 16-ikán 98,919. F. M. rendelet kiadása óta kihágás. (Belügyminiszter 1916. évi 1196. sz határozata.) Cs. I. ellen az elrendelt személyes szolgálat meglagadása miatt az 1914 :L. tc. 9. §-a alapján lolyamatba tett kihágási ügy terhelt fellebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú ítélet hozatott: A járás főszolgabírája elsőfokú ítéletének helybenhagyásával hozott másodfokú büntető ítélet megváltoztattatik s terhelt a hihágás vádja és jogkövetkezményei alól felmentetik. M. község jegyzője ugyanis 1915. évi május 5-ikén tett jelentést arról, hogy terhelt szántási munkálatokra való kirendelésének teljesítését megtagadta. Ezen időben azonban a 96,615/915. számú földmivelésügyi miniszteri rendelet szerint csakis aratási, hordási és cséplési munkálatokra engedélyeztetett a közmunka erő kirendelése. Az összes munkálatok biztosítása érdekében a felhatalmazás későbbi időben azaz 1915. évi november 16-ikán 98,919. sz. alatt kelt földmivelésügyi miniszteri rendelettel adatott meg. Terhelt tehát kihágást nem követett el.