Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)
^04 Közigazgatási Döntvénytár. 4c. 3. § ának c) pontja alapján behajthatatlanság esetén három napi elzárással helyettesítendő 50 K pénzbüntetésre ítélte és a felmerült 10 K vegyvizsgálati díj megtérítésére kötelezte, marasztalt félnek fellebbezése folytán az állandó felülbíráló tanács szakvéleményének meghallgatása után felülbírálat alá vettem és annak eredményéhez képest következőleg ítéltem: Az ítéletet indokainak alábbi kiegészítésével helybenhagyom, annak végrehajtását azonban a Bn. 8. §-a alapján egy évi próbaidőre felfüggesztem. indokok: Kétségtelen, hogy K. István mesterséges mézet (mézutánzatot) hozott forgalomba. Kitűnik az élelmezési eredményből épúgy, mint az ő saját vallomásából is. Kétségtelen az is, hogy a mesterséges mézutánzat forgalombahozatala az 1895 : XLVI. tc. 2. §-ába ütköző cselekmény, mert olyan utánzatról van szó, mely a vevőt tévedésbe ejteni alkalmas. Az utánzat forgalombahozatala ez esetben még akkor is kifogás alá esik, ha K. István tényleg figyelmeztette vevőit, amint állítja, hogy az árú mesterséges méz, mert az 1895 : XLVI. tc. végrehajtása tárgyában kibocsátott 38,286/1896. sz. földmívelésügyi min. rend. 8. §-ának 4. pontja szerint «Méz» elnevezés alatt valamely jelzővel vagy anélkül, kizárólag csak a méh által készített és ezen elnevezés alatt ismert termék hozható forgalomba. Már pedig a ((mesterséges méz» elnevezésben a mesterséges mint ilyen tiltott jelzés szerepel. Ennélfogva nevezettet a fennálló jogszabályok rendelkezései él teimében el kellett ítélni, a büntetést azonban, tekintettel marasztalt jóhiszeműségére és büntetlen előéletére, a büntető novella célzata értelmében felfüggesztendőnek találtam. 234. Katonai kórház vegyészeti és bakteriológiai szakvéleménye alapján az 1895 : XLVI. tc. alapján büntetendő tejhamisítás fennforgása nem állapítható meg. (Földmívelésügyi miniszter 1916. évi 61,074. sz. határozata.) X. sz. kir. város tanácsának. Másodfokú ítéletét, mellyel a sz. kir. város rendőrkapitánya elsőfokú ítéletét helybenhagyva, B. B. lakost a hadikórház részére lefölözött tej szállítása által elkövetett kihágásért az 1895 : XLVI. tc. 3. §-ának c) pontja alapján a Kbtk. 51. §-ának alkalmazásával kétnapi elzárás helyett 25 K pénzbüntetésre és további 25 K, azaz behajthatatlanság esetén összesen 4 napi elzárással helyettesítendő 50 K