Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

Közigazgatási Döntvénytár. 167 166. A községi törvénynek az a rendelkezése, hogy községi képviselővé csak községi lakos választható, nem zárja ki a képviselőtestületi tagságból azokat, akiknek több községben van lakásuk. (Közigazgatási bíróság 6038/1914. K. sz.) A m. kir. közigazgatási bíróság: A panasznak helyet nem ad. Indokok: Az 1886 : XXII. tc. 40. §-a szerint községi kép­viselővé csak községi lakos választható. Arról az esetről a törvény nem rendelkezik, ha valakinek két vagy több községben van állandó lakása, úgy, hogy egyik vagy másik lakásán csak időnként tartózkodik. A törvény kifejezett rendelkezése hiányában pedig nem lehet a törvény fentebb említett 40. §-ának rendelkezését akkép értel­mezni, hogy a törvény a választott községi képviselőtestületi tagságból kizárja az olyan egyéneket, akiknek több községben van lakásuk és viszonyaikhoz képest, egyik községbeli lakásukon aránylag rövidebb időt töltenek. Minthogy pedig a panaszlott L. Andrásra nézve nem vitás, hogy S. községben van állandó lakása: képviselőtestületi tagsá­gának megszűnésére nem vezet az a körülmény, amire a L. András törlését célzó panaszát a panaszló alapítja s amit a panaszirathoz mellékelt helyhatósági bizonyítvánnyal bizonyít, hogy tudniillik: 1913 decembertől 1914 májusig terjedő időben L. András csak néhányszor s akkor is csak pár órai tartózko­dásra ment ki B.-ről S.-ra. 167. Közterület használati engedélyét megállapító törvényhatósági bizottsági határozat a belügymi­niszter jóváhagyása alá esik; ebből azonban nem következik a miniszternek az a joga, hogy a tör­vényhatóságot arra kötelezhesse, hogy a terület­használatot olyan feltételek mellett engedje meg, amely feltételek mellett a város nem hajlandó azt megengedni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom