Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)

Közigazgatási Döntvénytár. 109 biztosító pénztárak, az adótörvények értelmében nyilvános szám­adásra kötelezett vállalatoknak és egyleteknek nem tekinthetők és így azok, az alkalmazottaikat terhelő adókat csakis szabály­szerű letiltás esetén kötelesek levonni és beszolgáltatni. Következésképen a hivatal t. Polgármester úr fenti számú megkeresésében foglalt kérelmének nem tehet eleget. 114. Hátralékos betegsegélyezési és balesetbiztosítási járulékok és díjak a közadókra vonatkozólag érvény­ben levő szabályok szerint ugyan, de a közigazga­tási közegek, nevezetesen a községi elöljáróságok (városi adóhivatalok) által hajtandók be. A kir. adó­hivatalok az említett hátralékok behajtása körül semmiféle hatáskörrel nem bírnak. (Állami munkásbiztosítási hivatal 1914. évi 584. szám.) Országos munkásbetegsegélyző es balesetbiztosító pénztárnak. Az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár mull évi szeptember hó u2-án 49,106. sz. a. pénzügyminiszter úrhoz intézett fölterjesztésében azt kérte, hogy az alsófokú közigazga­tási hatóságokat az 1907. évi XIX. tc. alapján kivetett járulékok és díja rendes behajtására utasítsa. A pénzügyminiszter úr illetékes intézkedés végett az orszá­gos pénztár említett fölterjesztését a kereskedelemügyi miniszter úrhoz tevén át, nevezett miniszter úr az országos pénztárral való közlés végett a következőkről értesítette a hivatalt. Az 1907. évi XIX. le. 46. ^-a értelmében a munkásbeteg­segélyző és balesetbiztosító járulékok és díjak közadók módjára közigazgatási úlon a közadókra vonatkozólag érvényben levő sza­bályok szerint ugyan, de a közigazgatási közegek, nevezetesen a községi elöljáróságok (városi adóhivatalok) által hajtandók be. Ezeknek a járulékoknak és díjaknak tehát a behajtása, ellen­őrzése és lolűgyelete sem tartozik a pénzügyi hatóságok és köze­gek hatásköréhez és így a kir. adóhivatalok nem illetékesek a közvetlen adófizetőkel terhelő ily járulékoknak behajtására. Ezeknélfogva a l—i kerületi munkásbiztosító pénztár tévesen járt el akkor, amikor az ily járulékoknak és díjaknak behajtá­sára a t—i kir. adóhivatalt kereste meg ahelyett, hogy azokat a hátralékosok lakóhely szerint illetékes községi elöljáróságoknak (városi adóhivataloknak) mutálta volna ki behajtás végett,

Next

/
Oldalképek
Tartalom