Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)

Közigazgatási Döntvénytár. mennyisége után járó adó (ha csak a károsítási szándék hiánya be nem igazoltatik,) megrövidílettnek tekintendő, mihelyt a köteles bejelentés meg nem létetett. 83. Szőllősgazdák boritaladó-kedvezménye óborokra is igénybe vehető, de az igény szabályszerű időben bejelentendő. (Pénzügyminiszter 13,450/1895. számú határozata.) Az 1892. évi XV. tc. 3. §-a a borok származási idejére nézve nem tevén különbséget, a szőllősgazdák részére biztosított azon ked­vezmény, hogy az italelárusítással nem foglalkozó szőllősgazdák sajáttermésű boraiknak házi szükségletre szánt mennyisége után a boritaladót a rendesnél kisebb (kedvezményes) adótétel szerint adóztathatják meg, az előírt feltételek mellett az óborok házi fogyasztására is kiterjed. Ennélfogva a bejelentés minden év szeptember hó 15-éig, vagy legkésőbb a szüret megkezdéséig minden esztendőben úgy az új, mint az óborra nézve megtehető. Az a körülmény, hogy valaki egy vagy több éven keresztül a törvény nyújtotta kedvezményt igénybe nem vette, nem fosztja meg a szőllősgazdát attól, hogy az ezen évekről fenmaradt saját­termésű borait, ha azok után a teljes boritaladó még le nem fizettetett, szabályszerű bejelentés mellett a következő években kedvezményes adótétel mellett fogyaszthassa. 84. Szesznek és szilvapálinkának keverékéből álló ital szilvapálinka elnevezés alatt nem hozható for­galomba. (Belügyminiszter 195,401/1913. számú határozata.) Szilva­pálinka elnevezés csak a szilvából készült cefrének erjesztésével és lepárolásával készített italt illet meg, s így a közönséges fino­mított szesz és szilvapálinkának keveréke, illetőleg a kétféle szesz együttes finomítása útján előállított ital szilvapálinkának nem te­kinthető. Ennélfogva ezen ital szilvapálinka elnevezés alatt for­galomba nem hozható. Az 1899. évi 78,543. számú belügymi­niszteri körrendelet 4. §-ának rendelkezése szerint hamis név alatt árult italnak tekintendő az, amelynek tartalma és alkatrészei Közigazgatási Döntvénytár. VIII. ti

Next

/
Oldalképek
Tartalom