Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)

32 Közigazgatási Döntvénytár. 26. A cselédekkel rendelkező béresgazda az 1907. évi XLV. törvényczikk szempontjából a gazdasági cselé­dekkel szemben a gazda felügyeletre jogosított meg­bízottjának tekintendő. (Földmivelésügyi miniszter 1912. évi 554. sz. határozata.) E. I.-nak N. L., mint K. L. uradalmának intézője ellen indított cselédbérkövetelési ügyében hozott véghatározatát a panaszos részéről közbevetett felülvizsgálati kérelem folytán az 1901. évi XX. tcz. 3. §-a alapján felülvizsgáltam és annak eredményéhez képest az ezen ügyben hozott mindkét alsófoku véghatározat meg­változtatásával kötelezem N. L.-t, hogy E. I-nak három havi cselédbér fejében 20 K készpénzt. 1 mm. búzát, 2 mm. rozsot, 4 kg. sőt, 1 m3 hasábfát, 10 K lakáspénzt, vagy mindezek ellen­értéke fejében összesen 199 K-t, továbbá a kihallgatott tanuk diját három napon belül különbeni végrehajtás terhe alatt fizessen meg. így kellett határoznom, mert a panaszlott az eljárás során A. L. béresgazdán kívül, ki vele a cseléd elbocsájtásának idő­pontjában szoros érdekeltségi viszonyban állott s aki különben is a mult évi márczius hó 20-án megtartott tárgyalás alkalmával tett kijelentése szerint a cselédekkel teljhatalmulag rendelkezvén, a gazda felügyeletre jogosított megbízottjának volt tekintendő, nem tudta másokkal hitelt érdemlően igazolni, hogy a tettleges­séget, amely miatt E. I. a szolgálatból elbocsájiatott, a cseléd kezdte azzal, hogy a béresgazdát mellen ragadta és hogy ennek a folyománya volt az, hogy a béresgazda a cselédet arczul ütötte. Minthogy pedig más oly körülmény sem nyert beigazolást, mely­nek folytán a gazda az 1907. évi XLV. tcz. 45. §-a értelmében a cselédet jogosult lett volna elbocsájtani, ehhez képest az 1907. évi XLV. törvényczikk 48., illetve 17. §-a értelmében köteleznem kellett a gazdát, hogy volt cselédjének követelésbe vett három havi bérét és egyéb járandóságát, valamint a felmerült eljárási költségeket fizesse meg. A bér és a járandóságok megállapítá­sánál a panaszosnak a mult évi deczember 5-én felvett póttár­gyalási jegyzőkönyvben foglalt s a panaszlott állal nem kifogásolt bemondását vettem alapul, viszont a költözködési költség nem volt megítélhető, mert ez iránt panaszos a főeljárás folyamán nem támasztott követelést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom