Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)

178 Közigazgatási Döntvénytár. esetnek lett volna következménye, arról a munkaadónak nincsen tudomása. Tény azonban, hogy igénylő ezen korábbi balesetből folyólag munkaadója ellen a budapesti kir. törvényszéknél kár­talanítás iránti pert telt folyamatba, amelyben a bíróság által 1908. évi október hó 13-án kelt végzéssel tudomásul vett egyez­ség jött léire. Eszerint tehát igénylőnek a korábbi balesetből folyó munkaképesség vesztesége kártalanítva van, igénylő azonban az ujabb balesetből folyó kártalanítási igényt is érvényesíteni kívánja, azt állítva, hogy jobb szemét az ujabb baleset következtében kel­lett eltávolítani s azóta a bal szeme is állandóan gyulladásban van. Az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár igazgatósága igénylőt állandó baleseti kártalanítás iránt emelt igé­nyével elutasította abból az állásponlból, hogy igénylőnek jobb­szeme már az 1907. évi deczember hó 27-iki sérülés előtt is vak volt, ekként az ujabb sérülés a munkaképességének már meglevő hiányát nem növesztette, hanem a szem eltávolítása foly­tán beállott állapot csupán esztétikai fogyatéknak tekinthető, mely munkaképességveszteséget nem jelent és igy kártalanítás alá nem esik. Igénylő e határozat ellen törvényes határidőn belül felebbe­zést adott be, azt vitatva, hogy ujabb munkaképesséacsökkenése legalább 22%. A kérdés az, hogy ujabb baleset következtében igénylő szenvedett-e 10%-ot meghaladó muukaképesség veszteséget. Birói orvosszakértő kétségtelenül megállapíthatónak tartja, hogy a szem megvakulása régibb keletű az 1907. évi deczember havi balesetnél, de kifejezi azt a véleményét, hogy a szem eltávolítá­sát az ujabb balesettel oki összefüggésbe hozható, fájdalmas és gyulladt állapot tette szükségessé. Ennek a szemnek gyengesége és beteges állapota a balesettel összefüggésben nincs, mégis tekin­tettel arra, hogy a müszemviselés a szemüveg izgatása által igénylő közérzetét és igy a munkaképességét is károsan befolyásolja, birói szakértőnek a tárgyaláson előadott s az írásbelitől részben eltérőleg módosított véleménye oda konkludált, hogy a megvaku­lást okozott első balesetből eredt 25% munkaképesség-veszteség a jobbszem eltávolításának következményeképp még mintegy 10—12 % -kai fokozódott. Az állandó járadékügy folyamán birói orvosszakértő igénylőt ismételten megvizsgálta és előbb hivatkozott véleményének módo­sítására nem talált okot. Ujabb megállapítása szerint igénylő bal­szemén a kötőhárgya-gyulladás jelenleg is észlelhető, bár kisebb mértékben, mint az előző vizsgálatoknál, amit szakértő annak tulajdonit, hogy igénylő már nincs munkahelyén a poros és füs­tös levegőben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom