Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)
Közigazgatási Döntvénytár. ] 13 az iratokat a főszolgabíróhoz visszaküldeni rendelte, mert panaszlók maguk sem állítják, hogy a legeltetés által 60 K-nál nagyobb kár okozlatott és csakis kárdijat igényelnek, ami a kárral egy fogalom alá nem vonható és mert az 1894. évi XII. tcz. 103. §-a értelmében a kárdij megítélése iránti követelés a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Az 1894. évi XII. tcz. 97. §-a általános szabályul rendeli, hogy az ugyanazon tcz. 93., 94. és 95. §-aiban felsorolt cselekmények, ha a kár 60 K-nál nagyobb, a büntető törvények alapján birálandók el; a 109. §. szerint pedig jogában áll a károsultnak állatok által okozott kar megtérítése helyett a törvényben meghatározott kárdij megfizetését kívánni, mely esetben a kár mennyiségének bizonyítása nem szükséges. Nyilvánvaló a törvénynek ebből az utóbbi rendelkezéséből, hogy a kárdij a valóságos kárt helyettesíti, amiből következik, hogy a törvény 97. §-ában foglalt általános szabályt kárdij követelése esetében is alkalmazni kell, vagyis, hog'y a törvény 103. ,^-ának 3 pontjában foglalt megkülönböztetés szerint a járási főszolgabíró, vagy a községi elöljáróság csak abban az esetben járhat el, ha a kárdij a 60 K-át meg nem haladja. Ezeknélfogva és tekintettel arra, hogy a károsultnak kárdij tejében 150 K-t kövelelnek : a rendelkezés szerint kellett határozni. 107. A községi kisbíró, habár bizonyos hatósági teendőket (hasvizsgálatot) is végző községi alkalmazott, a szolgálatából származó követelés iránt indított ügy elbírálása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. (A m. kir. hatásköri bíróság 1910. évi 53. sz. határozata.) Ebben az ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Indokok: K. S. győrszentmártoni lakos a pusztai járás főszolgabírójánál 1910 február 8 án szóbeli panaszában előadta, hogy ői mint községi kisbirót a győrszentmártoni községi bíró felmondás és ok nélkül elbocsátotta. Kérte ennélfogva, hogy a községi bíró vagy az egynegyed évi fizetése kiadására köteleztessék, vagy hogy a községi kisbirói állásba visszahelyeztessék. A főszolgabíró felhívására Győrszentmárton község birája azt jelentelte, hogy K. S.-nak 1910 január 15 én mondóit fel február Közigazgatási Döntvénytár V. 8