Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)
Közigazgatási Döntvénytár. 143 helyt adott és a pert megszüntette, mert a bíróság a hatáskörének hiányát az 1895 : XXXIX. tcz. 43. §-a alapján látja fenforogni, mely törvényhely kétséget kizáró felsorolása szerint a keresetben érvényesíteni kivánt kár megállapítására a hatáskört kizárólag közigazgatási hatóságra ruházza. Az 1895 : XXXIX. tcz. 13. §-ának 4. bekezdése minden korlátozás és megkülönböztetés nélkül rendeli, hogy a katonai gyakorlatok alkalmával okozott valóságos kárt és haszonveszteséget a katonai igazgatás megtéríti s az ily kár megállapítására vonatkozó eljárást korlátozás nélkül a közigazgatási hatóság hatáskörébe utalja, amely hatáskörnek megszorítására és csak bizonyos károk esetén való alkalmazására, sem a törvény szószerinti szövege, sem annak értelem szerinti magyarázata kellő támpontot nem nyújt. A hivatkozott törvényszakasz alapján tehát a fenforgó hatásköri összeütközést a közigazgatási hatóság hatáskörének megállapításával kellett megszüntetni. 116. Ha a község bírája ellen használt sértő kifejezés nem a bíró hivatalos eljárására vonatkozik, akkor a tettes nem a Kbtk. 46. §-a alá eső kihágást, hanem a Btk. 261. §-ába ül kőző becsületsértés vétségét követi el. Az ügy elbírálása a kir. bíróság hatáskörébe tartozik. (A m. kir. hatásköri bíróság 1909. évi 93. sz. határozata.) Ebben az ügyben az eljárás a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. indokok: M. Gy. b—i községi biró a lengyeltóti kir. járásbíróságnál beadott feljelentésében előadta, hogy dr. B. R. b—i plébános a lengyeltóti járás főszolgabirájához panaszt adott be azért, mert ő a főszolgabíró határozatát vasárnapi napon, az isteni tisztelet után, a templom előtti magaslatról kihirdette és ebben a beadványban reá vonatkozólag a következő kifejezéseket használta : «Mert nevezett biró, mint a község szocziálista frakcziójának kreatúrája, minden valószínűség szerint egyéb bravúrokra is fogható lesz, ha a hatóság gyors és erélyes fellépése hetykeségének gátat vetni nem fog.» Kérte: hogy B. R. a Btk. 261. §-ába ütköző becsületsértés vétségében bűnösnek mondassék ki és büntettessék meg, mert az idézett kitétel becsületét mélyen sérti és mert azzal, hogy őt, mint a község egyik elüljáróját, szocziálista agitátorként tünteti fel felettes hatósága előtt, ami