Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)
Közigazgatási Döntvénytár. valóság esetén hivatalától való elmozdítást vonná maga után. A kir. járásbíróság 1909. évi 62. szám alatt hozott végzésével az ügyészségi megbízott indítványát elfogadva, a feljelentést a BP. 527. §-ának 2. bekezdése alapján a lengyeltóti járás főszolgabírójához tette át, mert a vád tárgyává tett tény a Kbtk. 46. §-ába ütköző kihágás jelenségeit foglalja magában. A kaposvári kir. törvényszék, mint büntető felebbviteli bíróság 1909. évi 2783. sz. alatt hozott végzésével a kir. járásbíróság végzése ellen beadott felfolyamodást a BP. 379. §-a alapján elutasította, mert megváltoztatására, illetve megsemmisítésére törvényes alap nem volt. A lengyeltóti járás főszolgabírója 1909. évi 101. sz. alatt hozott határozatával az eljárás megindítását hatáskör hiányából mellőzte és az iratokat a hatásköri bírósághoz lelterjeszteni rendelte, mert a panaszos községi bíró hatósági közeg és nem hatóság és mint halósági közeget hivatalos eljárásában sértő kifejezésekkel a panaszlott nem illette, a beadvány Somogy vármegye alispánjához adatott be és nem tartalmaz semmi néven nevezendő, ezen hatóságot sértő kifejezést: mi alapja sem lehet a Kbtk. 46. §-a alkalmazásának. A hatásköri bíróság a jelen ügyben való eljárásra a rendes bíróság hatáskörét állapította meg a következő indokokból: A feljelentés szerint az abban idézett, a panaszos által sértőknek talált kitételek abban a beadványban foglaltatnak, melyet a terhelt a közigazgatási hatósághoz benyújtott, mihez képest a terhelt a sértő kifejezésekkel a panaszos községi birót nem hivatalos eljárásában illette; másrészt a feljelenlésben nem is állíttatik, hogy a beadványban foglalt sértő kifejezések az ellen a közigazgatási halóság ellen használtattak, melyekhez a beadvány inléztetett. A panasz tárgyát képező sértő kitételekben tehát a Kbtk. 46. §-ában meghatározott, hatóság elleni kihágás tényálladéki elemei hiányozván, a jelen ügynek elbírálására a főszolgabíró nem bír hatáskörrel. Ennélfogva a panasz a Blk. 261. §-ába ütköző becsületsértés vétsége szempontjából bírálandó el abban a tekintetben : vájjon a sértő kifejezések a panaszosra nézve meggyalázok-e vagy nem? Ennek a vétségnek elbírálása pedig az 1879 : XXXIV. tcz. 18. §-ának I. 6. ponija értelmében a kir. járásbíróság elé van utalva.