Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár III. kötet (Budapest, 1910)

74 Közigazgatási Döntvénytár. 66. Hatáskör megállapítása, gazdasági irnok által járandóságainak megfizetése iránt indított ügyben. (Hatásköri bíróság 1908 nov. 9. Hb. 23. sz.) A m. kir. hatásköri biróság következő határozatot hozott: Ebben az ügyben az eljárás a rendes biróság hatáskörébe tartozik. Indokok: I. K. K., b—i lakos 1907. évi január hó 21-én sommás keresetet adott be a m—i kir. járásbíróságnál K. K. b—i lakos ellen. Keresetében azt adta elő, hogy alperes őt a gazda­ságban irodai teendők elvégzésére Írnokul fogadta fel, havi 20 K készpénz, teljes ellátás és két marhatartási jog ellenszolgáltatása mellett, s mikor 1907. évi deczember hó 1-én a szolgálatból kilépett, alperes adósa maradt egy havi fizetéssel és ellátással, mely utóbbit 30 K-ban számította fel. Kérte ezen alapon alperest 50 K tőke és járulékainak megfizetésében elmarasztalni. Az első tárgyaláson felperes perbevonta alperesként B. Zs.-t azon az alapon, hogy nevezettnek K. K. gazdatisztje volt, és a szolgálatból B. Zs. bocsátotta őt el; — a per folyamán felperes K. K. alperessel szemben a pert le is telte. B. Zs. alperes pergátló kifogást tett azon az alapon, hogy felperes csak gazdasági cseléd volt, s mint ilyennek a felmondási időre járó bérkövetelése a közigazgatási hatóság hatáskörebe tartozik. Felperes ezután bejelentette, hogy a pert feltételesen meg­szünteti, ha alperes közigazgatási hatáskörének meg nem állapítása esetében a per újbóli felvételébe beleegyezik. Alperes a jogfenntartásba beleegyezvén, a kir. járásbíróság 1908. évi márczius hó 9-én 1908. Sp. 45/5. sz. a. kelt végzé­sével a pert megszüntette. A m —i járás főszolgabirája 1908. évi márczius hó 24-én 1062/kih. 1908. sz. a. kelt határozatával felperest a rendes birói útra utasította, mert a közigazgatási hatóság csak a gazda és a mezőgazdasági cseléd között felmerült kártérítési ügyekben illeté­kes eljárni, felperes pedig, kit alperes gazdasági Írnoknak fogadott fel, cselédnek nem tekinthető annál kevésbé, mert az 1907 : XLV. tcz. 2. §-ában előirt szolgálati cselédkönyvvel sem rendelkezik. Ezen határozat folytán felperes a kir. járásbíróságnál 1908, évi április 10-én a lelett per újrafelvételét kérte. A kitűzött tárgyaláson alperes ismét pergátló kifogást emelt, melyet felperes elutasítani kért. A m—i kir. járásbíróság 1908. évi május hó 29-én 1908.

Next

/
Oldalképek
Tartalom