Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár III. kötet (Budapest, 1910)

152 Közigazgatási Döntvénytár Az 1888 : IV. tcz. 7. §-a ugyanis a törvényhatóságok ré­szére azt a jogot biztosítván, hogy helyi érdekű vasutak léte­sítését saját vagyonuk, illetve jövedelmük e czélra való fel­használásánál segélyezhetik, a törvényhatóságoknak semmi okuk sem lehet arra, hogy az általuk helyi érdekű vasutak támo­gatására szánt összeget közvetve, vagyis a viczinális uti érde­keltségek révén juttassák az illető helyi érdekű vasutaknak. Tart­hatatlan továbbá a szóban levő utibizottsági határozat még azért is, mert az ulibizottságot, amelynek az 1890:1. tcz 41. §a értelmében csupán a gondozására bizott viczinális ut közigazga­tásának helyes ellátása, valamint az ezen ut megfelelő kiépítésé­nek, fenntartásának és kezelésének érdekében szükséges intézke­dések elrendelése stb. képezi, az a jog, hogy a felügyelete alatt álló viczinális ui építésére, kezelésére és fenntartására kötelezett érdekeltséget olyan természetű kötelezettség teljesítésére szorít­hassa, amely reá nem az 1890:1. tcz. 36. §-ának rendelkezé­seiből kifolyólag háramlik, nem illetheti meg. Az előadottakra, valamint arra való tekintettel, hogy a viczi­nális utak építési, kezelési és fenntartási költségeinek fedezésére szolgáló pénzösszegek — amelyekhez tartoznak a törvényhatóság által a viczinális utak segélyezése czimén adott összegek is, ren­deltetési czéljuktól egyáltalán nem vonhatók el — s figyelembe véve végül azt is, hogy helyi érdekű vasutak létesítését a magá­nosoktól, eltekintve az 1888: IV. tcz. 7. §-a értelmében csakis az állam, a törvényhatóságok és a községek támogathatják ; tehát a viczinális érdekeltségek, amelyeket nagyobb részben községek alkotnak ugyan, de amelyeknek jövedelme az egyes községek jövedelmeitől elkülönítve kezeltetik, s amelyeknek hováforditását illetőleg az eg\es községek a törvényes rendelkezésekhez vannak kötve, nem a szóban levő utibizottsági határozatot, valamint a törvényhatósági bizottságnak ezt jóváhagyó, különben is telje­sen illetéktelenül hozott másodfokú határozatát, mint fennálló törvényes rendelkezésekbe ütközőket ezennel megsemmisítem. 137 Be nem vett, vagy törvényesen el nem ismert vallásfelekezetektől az isteni tisztelet czéljából tar­tandó gyűlés megtartása csak akkor tagadható meg, ha a gyűlésen törvénybe ütköző cselekmények vagy szertartások elkövetésére alapos gyámi forog fenn.

Next

/
Oldalképek
Tartalom