Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVII. kötet 1942-1943 (Budapest, 1944)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 79 137. §-a szerint a törvényes kiskorú gyermek elhelyezése és tartása kérdésében a gyámhatóságnak kell határoznia. A m-i kir. törvényszéknek ez az ítélete ugyancsak jogerős, Máramaros vármegye árvaszéke a hozzá beadott újabb kérelem folytán az érdekelt feleket újból meghallgatta. Mivel azonban köztük megegyezést létrehoznia nem sikerült, a saját iratait a felmerült hatásköri összeütközés elintézése végett — a Hatásköri Bíróság I. számú teljes ülési határozatára hivatkozva — a Hatásköri Bírósághoz felterjesztette. A Hatásköri Bíróság az 1907. évi LXT. t.-c. 8. §-ára utalással felhívta Máramaros vármegye árvaszékét, hogy a, bírósági iratokat szerezze be és azokat is terjessze fel. Az árvaszék a Hatásköri Bíróság rendeletének eleget tett. II. Nyilatkozat a törvényes határidőben nem érkezett. III. Ebben az ügyben — amelynek tárgya a kiskorú unokáknak az atyai ági nagyszülőkkel szemben támasztott igénye — Máramaros vármegye árvaszéke mint közigazgatási hatóság és a m-i kir. törvényszék mint rendes bíróság között az 1907. évi LXL t.-c. 7. §. első bekezdésének 1. pontjában meghatározott nemleges hatásköri összeütközés esete merült fel. Ugyanis Máramaros vármegye árvaszéke az ügy elbírálását jogerős határozattal a rendes bíróság elé utalta, a rendes bíróság pedig az előtte folyamatba tett eljárást hatáskörének hiánya miatt ugyancsak jogerős határozattal megszüntette, holott az eljárás kétségkívül egyikük hatáskörébe tartozik. A Hatásköri Bíróság ezt a nemleges hatásköri összeütközést a rendes bíróság hatáskörének megállapításával szüntette meg a következő okokból: A Hatásköri Bíróság 1933. évi június hó 19. napján tartott teljes ülésében hozott I. számú teljes ülési határozatában kimondta, hogy törvényes származású unokák részéről a nagyszülőik ellen tartás iránt indított ügyekben az eljárás a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. A Hatásköri Bíróság teljes ülési határozatának lényegileg az az indokolása, hogy a jelenlegi jogi helyzet szerint az az egyetlen törvényes rendelkezés (az 1877. évi XX. t.-c. 11. §-ának utolsó és utolsóelőtti bekezdése), amely