Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVII. kötet 1942-1943 (Budapest, 1944)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 171 beszélgetett; tagadta a feljelentés tárgyában szereplő kijelen­tések használatát. B. János tanú lényegében azt vallotta, hogy Vácott a Hirmann-féle laktanya előtt 1940. évi július hó 28. napján hallotta, hogy egy ismeretlen személy egy katonai fogatban lévő 4 vagy 5 katonához a következő felhívást intézte: „Ha behívót kaptok, küldjétek vissza, ahonnan kaptátok". Dr. M. Sándor tanú lényegeben azt vallotta, hogy a fent­jelzett helyen és időben egy előtte ismeretlen vasúti főintéző azzal a panasszal fordult hozzá, hogy egy polgári egyén a laktanya előtt lévő fogatnál álló katonákat a fenti kijelen­tésével a bevonulási parancs iránti engedetlenségre bujtogatja. A főintéző által megmutatott ismeretlen személy magát S. József váci lakosnak mondotta. I. István tanú lényegében azt vallotta, hogy a fentjelzett helyen és időben egy ú. n,. vételező kocsin tartózkodott „véte­lezés" céljából; beszélgetett S. Józseffel. Nevezett megkér­dezte tőle, hogy be van-e vonulva. Mire ő azzal felelt, hogy amint látja, igen. Erre S. József kijelentette, hogy neki beteg­sége miatt sikerült leszerelnie s jó dolga volt a katonaságnál. Előtte a fentjelzett 'kijelentéseket nem használta. A m. kir. rendőrség váci kapitánysága ezután 1940. évi augusztus hó 2. napján 1436/1940. sz. a. kelt átiratával a nyo­mozati iratokat a m. kir. I. honvéd hadtestparancsnok ügyé­szének küldötte meg. A m. kir. I. honvéd kerület parancsnokának ügyésze az 1940. évi augusztus hó 27. napján Ü. 1521/1940/VII. szám alatt kelt átiratával — illetékes parancsnoka rendeletére — az iratokat a Kbp. 139. §-a alapján a pestvidéki kir. ügyész­séghez tette át azzal az indokolással, hogy az ügyben a pest­vidéki kir. ügyészség hivatott eljárni, mert a tettes a polgári: büntetőbíráskodás alá tartozó egyén, a. bűncselekmény el­követésének helye pedig Vác. A pestvidéki kir. ügyészség 1940. évi szeptember hó 28. napján 34.155/1940. szám alatt kelt vádiratában vádat emelt 8. József vádlott ellen az 1939. évi II. t.-c. 181. §-ába ütköző, annak második bekezdése első tétele szerint minősül behívó parancs iránti engedetlenségre csábítás vétsége miatt, azzal vádolván őt, hogy Vácott az 1940. évi július hó 28. napján reggel a váci laktanya előtt a fegyvergyakorlatra behívott hadköteleseket a következő felhívással: „ne vonuljanak be,

Next

/
Oldalképek
Tartalom