Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVII. kötet 1942-1943 (Budapest, 1944)

172 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK küldjék vissza a behívót oda, ahonnan kapták", a behívó parancs iránti engedetlenségre eredménytelenül csábította. A pestvidéki kir. törvényszék az ügyben 1940. évi no­vember hó 14. napjára íotárgyalást tűzött ki s azon kihall­gatta S. József terheltet és B. János tanút, akik lényegében a nyomozás során tett vallomásukat ismételték meg. Majd a kir. törvényszék az ügyben bizonyítás kiegészítést rendelt el és a főtárgyalást elnapolta. Ezután a kir. törvényszék 1941. évi február hó 18. nap­jára újabb főtárgyalási határnapot tűzött ki s azon kihall­gatta újból S. József terheltet, B. János tanút s nevezetteken kívül I. István és L. József tanúkat. S. József terhelt lényegében a következőket vallotta: Az 1940. évi július-hó 22. napján Vácott, reggel 7 órakor a Hirmann-telep előtt — amely abban az időben laktanyá­nak volt berendezve és ahol alkalmazásban állott — várako­zott a munka megkezdésére. Eközben hosszú sor katonakocsi haladt el előtte s egyik kocsi előtte megállott. A kocsiban ültek I. István és L. József, továbbá még egy ismeretlen sze­mély, mindhárman katonaruhában. Ö I. Istvánnal beszélgetett,, azzal tréfálkozott, azonban a vád tárgyában szereplő kijelen­téseket nem használta. Későim a katonakocsik elmentek; ez­után őt egy hadnagy felelősségre vonta és igazoltatta. B. János tanú lényegében a következőket vallotta: A szóban lévő helyen és időben a váci nagylaktanya előtt látta, hogy az úton kb. 20 katonakocsi áll egymás mögött és hogy az utolsó kocsinál áll a terhelt, aki a kocsiban ülő kato­nákhoz beszél, de azok nem válaszoltak. Amint a kocsi köze­lébe érkezett, hallotta, hogy a terhelt a katonákhoz a követ­kező felhívást intézte: „Ha behívót kaptok, ne vonuljatok be, hanem küldjétek vissza, ahonnan kaptátok". A kifejezéseket, veszélyesnek találta, jelentette az esetet az állomáson egy hadnagynak, aki a terheltet igazoltatta. I. István tanú lényegében a következőket vallotta: 1940. évi július hó 28. napján fegyvergyakorlati behívás alapján katonai szolgálatot teljesített. A reggeli órákban na­gyobb kocsioszloppal élelmet vételezni mentek. Az a kocsi, amelyikben ő ült, az oszlop utolsó kocsija volt. Abban rajta kívül helyet foglalt még L. József tizedes és még egy katona, mindannyian egyenruhában. A Hirmann-gyártelep előtt a kocsioszlop megállott. Ott álldogált a vádlott, akit régebbről

Next

/
Oldalképek
Tartalom