Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVII. kötet 1942-1943 (Budapest, 1944)

162 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK A nagyváradi járás főszolgabírója a kézbesítésre vonat­kozó meghagyásnak eleget tett és jogorvoslat elmaradása folytán a határozata jogerőre emelkedett. A nagyváradi kir. járásbíróság pedig az ügyben az 1942. évi december hó 11. napján B. 13.819/1942/4. szám alatt újabb hatáskört megtagadó végzést hozott és abban bűnügy iratai­nak a nagyváradi járás főszolgabírójához való áttételét új­ból elrendelte. 1 A kir. járásbíróság ezt a határozatát azzal indokolta meg, hogy az 1935. évi IV. t.-c. 258. §-ába ütköző erdei kihágás forog fenn, mert a 38 dar^ab kocsirúd értéke a 100 P-s érték­határt nem haladja meg, a kártérítés összegét pedig az érték­hez hozzászámítani nem lehet, minthogy a lopásnál az elvett dolog valóságos értéke az irányadó. A nagyváradi kir. járásbíróság ezt a határozatát közölte az érdekeltekkel s az a jogorvoslat elmaradása folytán szin­tén jogerőre emelkedett. II. Nyilatkozat a törvényes határidőben nem érkezett. III. Ebben az ügyben az 1907. évi LXI. t.-c. 7. §. első bekezdésének 1.' pontjában meghatározott nemleges hatásköri összeütközés esete merült fel. A feljelentés tárgyául szolgáló bűncselekmény elbírálá­sát ugyanis a nagyváradi kir. járásbíróság jogerős végzésé­vel a közigazgatási hatóság, a nagyváradi járás főszolga­bírója pedig — ugyancsak jogerősen — a rendes bíróság hatáskörébe tartozónak nyilvánította. Ugyanannak az ügy­nek elbírálása tekintetében tehát mind a közigazgatási ható­ság, mind pedig a rendes bíróság jogerősen megtagadta hatás­körét, holott az eljárás kétségkívül egyikük hatáskörébe tar­tozik. Ezt a nemleges hatásköri összeütközést a Hatásköri Bíró­ság a rendes bíróság hatáskörének megállapításával szüntette meg a következő okokból. Büntetőügyekben a Hatásköri píróság állandó gyakor­lata szerint a hatáskör kérdésének eldöntésénél a feljelentett tény, illetőleg, a feljelentés és a nyomozás adatai alapján meg­állapítható tényállásban foglalt cselekmény büntetőjgoi minő­sítése az irányadó. Amennyiben pedig a hatáskör a lopott dolog értékétől (az okozott kár összegétől) függ, általában a feljelentésben felszámított összeget kell figyelembe venni. (1931. Hb. 19., 1931. Hb. 54., 1938. Hb. 48. stb.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom