Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVI. kötet 1941-1942 (Budapest, 1943)

94 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK fennartással — 637 kéve levelescsutkának a kiadására szállította le. A m-i kir. járásbíróság ezután a P. 21/1941. szám alatt hozott ítéletével a pert a Pp. 180. §-ának 1. pontjában megjelölt — hivatalból figyelembe veendő — pergátló okból a Pp. 182. §-a alapján megszüntette. A kir. járásbíróság ezt az ítéletét azzal indokolta, hogy a Sz. Pál által becsatolt szerződés szerint K. Pál Sz. Pálhoz tanyásbéresnek szerződött el, s ebben a minőségében egyéb gazdasági munkák mellett arra is kötelezte magát, hogy a tengeri kapálását, ekézését és törését is elvégzi. Ebből nyilvánvalóan az következik, hogy a munkavállaló a munkaadónál az igényének alapjául szolgáló munkát a köztük létrejött cselédi jogviszonyból folyóan végezte. Már pedig az 1907. évi XLV. t.-c. 62. §-a értelmében a gazda és a cseléd között a munkaviszonyból felmerülő vitás kérdések elbírálása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. A m-i kir. járásbíróságnak ez az ítélete jogerős. K. Pál ezt követően (az 1941. évi március hó 5. napján) a n-i szolgabírói kirendeltség vezetőjéhez intézett írásbeli panaszában azt a kérelmet terjesztette elő, hogy Sz. Pál 15 q csöves tengeri ellenértéke fejében 210 pengőnek, 850 kéve levelescsutka ellenértéke fejében pedig 170 pengőnek, összesen 380 pengő tőkének és járulékainak megfizetésére köteleztessék. A n-i szolgabírói kirendeltség vezetője az 1941. évi március hó 6. napján — tárgyalás tartása nélkül — 714/1941. szám alatt hozott véghatározatával K. Pált polgári peres útra utasította. Ezt a véghatározatát azzal indokolta, hogy ebben az ügyben előtte már volt folyamatban eljárás, s ennek során megállapítást nyert, hogy „a felek írásbeli szerződéssel nem rendelkeznek". Ez ellen a véghatározat ellen beadott fellebbezést Csanád-Arad-Torontál k. e. e. vármegyék alispánja az 1941. évi április hó 10. napján 6320/1941. ai. szám alatt elbírálta, s a fellebbezés elutasítása mellett az elsőfokú véghatározatot helybehagyta. Az alispán másodfokban hozott véghatározatának indokolásában előrebocsátotta, hogy a n-i szolgabírói kirendeltség vezetőjének fellebbezéssel megtámadott véghatározata lényegileg teljesen azonos rendelkezést tartalmaz az 1940. évi d< cember hó 19. napján elsőízben hozott határozatával. Mégis