Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XV. kötet 1940-1941 (Budapest, 1942)
112 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK tak egy eredeti munkaszerződést és azt a kérelmet terjesztették elő, hogy a főszolgabíró a korábbi panaszos ügyet vegye ismét elő és a becsatolt munkaszerződés alapján érdemben bírálja el, vájjon az ügy a közigazgatási hatóság vagy a kir. bíróság hatáskörébe tartozik-e. A cs-i járás főszolgabírája 1940. évi április hó 20. napján 1692/1940. szám alatt hozott véghatározatával az ügyben a hatáskörét leszállította és az 1898 : TI. t.-c. 8. és 14. §-a alapján nevezetteket igényükkel polgári per útra utasította. A főszolgabíró ezt a véghatározatát — röviden összefoglalva az ismertetett tényállást — azzal indokolta meg, hogy a birtokában levő eredeti munkaszerződésből megállapította, miszerint az az 1898:11. t.-c. 8. §. 2. bekezdésében foglaltaknak nem felel meg. Következőleg az ügyben a rendes bíróság hivatott eljárni. A cs-i járás főszolgabírája erre a határozatára és a sz-i kir. járásbíróság ítéletére tekintettel hatásköri összeütközés felmerültét észlelte és az iratokat felterjesztette a Hatásköri Bírósághoz. A felterjesztett iratokból nem volt megállapítható, hogy a cs-i járás főszolgabírájának 1692/1940. szám alatt hozott véghatározata jogerős-e. Erre tekintettel a Hatásköri Bíróság pótlást rendelt el. Az elrendelt pótlásnak a cs-i járás főszolgabírája eleget tett és az iratokat újból felterjesztette a Hatásköri Bírósághoz azzal a jelentéssel, hogy az 1692/1940. számú véghatározata jogerős és hogy a cs-i járás területére az 1898 : II. t.-c. 17. §-ában foglalt munkaszerződés láttamozás engedélyezve nincs. II. Nyilatkozat a törvényes határidőben nem érkezett. III. A Hatásköri Bíróság előrebocsátja, hogy az iratok tartalma szerint F. József, F. Józsefné sz. P. Teréz és F. Ferenc csak a rendes bíróság előtt érvényesítették igényüket, míg a közigazgatási hatóság előtt félként nem szerepeltek. A nevezettek követelési tekintetében tehát ezidőszerint a közigazgatási hatóság idevonatkozó határozata hiányában a rendes bíróság és a közigazgatási hatóság között hatásköri összeütközés esete nem merült fel.