Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIV. kötet 1937-1939 (Budapest, 1941)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 89 A jelen esetben azonban ifj. N. Albertet házicselédnek tekinteni nem lehetett. Az 1876 : XIII. t.-c. 1. §-a értelmében ugyanis a cselécli minőséghez megkívánt folytonos és személyes szolgálatból következik, hogy annak a munkavállaló főfogjalkozának kell lennie. A jelen esetben azonban ifj. N. Albert által G. Károly részére teljesített munka kétségtelenül csupán mellékfoglalkozás volt, s így közöttük gazda és cselédi viszonyt nem létesített. Erre tekintettel pedig ifj. N. Albertet a munkája után megillethető díjazás sem cselédbér. Következőleg ennek érvényesítése nem tartozik a közigazgatási hatóság hatáskörébe. De nem tartozik erre tekintettel a m. kir. Közigazgatási Bíróságnak a hatáskörébe sem, mert ennek a bíróságnak hatáskört az 1896 : XXVI. t.-c. 79. §-a csakis a gazda és a cseléd jogviszonyát érintő, a cselédtörvényben tárgyalt kérdésekben ad és mert a m. kir. Közigazgatási Bíróság hatáskörébe csak azok a vitás ügyek tartoznak, amelyeket az 1896: XXVI. t.-c. vagy más törvényes jogszabály kifejezetten ide utal. A kifejtettek szerint tehát ifj. N. Albert igénye olyan magánjogi jogcímen alapuló követelés, amely kivételképen sincs a közigazgatási hatóság, vagy más külön bíróság hatáskörébe utalva, ennélfogva annak elbírálására a rendes bíróság hivatott. Mindezek alapján ebben az ügyben felmerült nemleges hatásköri összeütközést a rendes bíróság hatáskörének megállapításával kellett megszüntetni. (1938. márc. 21. — 1937. Hb. 83.) 42. Kereskedő kocsisának szolgálati viszonya. H. B. Előrebocsátja a Hatásköri Bíróság, hogy az 1907: LXI. t.-c. 1. és 7., valamint az 1928 : LXIII. t.-c. 1., 2. és 3. §-ban foglalt rendelkezések szerint a Hatásköri Bíróság csak olyan hatásköri összeütközések elintézésére hivatott, amelyek egyfelől bírói hatóság, másfelől közigazgatási hatóság vagy pedig, amelyek különböző bírói hatóságok között merülnek fel. Továbbá, hogy a közigazgatási hatóság és a m.