Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIV. kötet 1937-1939 (Budapest, 1941)
280 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK előterjesztése alapján 1933. évi szeptember hó 26. napján 13.863/a. 1933. szám alatt hozott véghatározatával, az 1890. évi I. t.-c. 20. §-ában gyökerező jogánál fogva állásából 1933. évi október hó 1. napjával elbocsátotta. Megállapította az alispán ebben a véghatározatában azt is, hogy a nevezett 1926. évi február hó 1. napjától állott a törvényhatóság szolgálatában és így nyugdíjigénye nincs. Ezt a véghatározatát az alispán azzal okolta meg, hogy S. András útkaparót már megelőzőleg többrendbeli mulasztásáért pénzbirsággal sújtotta olyan figyelmeztetés mellett, hogy hasonló magatartás eseten állásából el fogja bocsátani. Ennek ellenére a nevezett munkáját továbbra is hanyagul végezte. Erről az államépítészeti hivatal főnökével együtt útbejárása alkalmával személyesen is meggyőződött, megállapítván, hogy a nevezett útszakaszán érdemvágó munkateljesítmény nem látható. Ez a körülmény pedig az útkaparók szolgálati viszonyairól alkotott vármegyei szabályrendelet 25. §-ának c) pontja értelmében, — amely szerint feltétlenül elbocsájtandó az útkaparó, ha az útszakaszán érdembe vágó munkateljesítmény nem látható — az elbocsátásra egymagában is elegendő. Az alispánnak ez ellen a véghatározata ellen S. András fellebbezéssel élt. A fellebbezés folytán a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter Heves vármegye alispánjának véghatározatát felülbírálta és azt 1935. évi november hó 3. napján 64.404/1. a. — 1933. szám alatt hozott határozatával, a fellebbezés elutasítása mellett, indokainál fogva helybenhagyta. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszternek ez ellen a határozata ellen S. András, 1933. évi november hó 30. napján posta útján, közvetlenül a m. kir. Közigazgatási Bírósághoz „panasz kérelmet" adott be. Panaszában azt a kérelmet terjesztette elő, hogy a m. kir. Közigazgatási Bíróság a reá nézve súlyos határozatot változtassa meg és őt állásába helyezze vissza, vagy állapítson meg részére megfelelő javadalmazást. A m. kir. Közigazgatási Bíróság S. András panaszát 1933. évi december hó 2. napján 8774/1933. K. számú végzésével a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterhez tette át. Egyúttal megkereste a minisztert, hogy a panaszt az