Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIV. kötet 1937-1939 (Budapest, 1941)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 251 Mindezeknél fogva ebben az ügyben azt kellett kimondani, hogy hatásköri összeütközés esete nem merült fel. (1938. nov. 14. _ 1938. Hb. 23.) 90. Köztartozás miatt vezetett végrehajtás során lefoglalt és letiltott — de a foglalást megelőzően engedményezett — követelés esetén igénykereset. I. Tekintettel arra is, hogy a K. K. H. Ö. 59. §-ának első bekezdésében foglalt kivételes — megszorító — rendelkezés kiterjesztőleg nem értelmezhető, következik, hogy az abban foglalt jogszabály követelés lefoglalása esetében nem alkalmazható s így igénykereset indítását, vagyis a rendes bírói út igénybevételét nem akadályozza. Az, hogy a lefoglalt követelésre harmadik személyt engedmény címén a foglaltatónál erősebb jog valójában megilleti-e, igényperre tartozó kérdés és annak eldöntése független attól, hogy a végrehajtási eljárásnál történt-e szabályellenesség vagy törvényellenesség. II. Nincs olyan törvényes jogszabály, amely köztartozás miatt közadók behajtásának módjára lefoglalt követelésnek a zár alól feloldása iránti kérelem elbírálását kifejezetten a közigazgatási hatóság kizárólagos hatáskörébe ntalná. H. B. A hatásköri összeütközés lényege a jelen esetben abban áll, hogy egyfelől az özv. M. Imréné k.-i lakos ellen köztartozás miatt közadók módjára foganatosított végrehajtás során lefoglalt és letiltott követelésnek a zár alól feloldása iránt a F.-i Takarékpénztár k.-i bej. cég által azon az alapon előterjesztett kérelmet, hogy a lefoglalt és letiltott követelés nem a nevezett hátralékost, hanem — a foglalást megelőzően keletkezett engedményezési szerződés folytán, — a céget illeti meg, a k.-i m. kir. pénzügyigazgatósági kirendeltség elutasította, azzal az indokolással, hogy igénykeresetnek nincs helye, vagyis a foglalást és letiltást egész terjedelmében hatályában Jenntartotta.