Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIV. kötet 1937-1939 (Budapest, 1941)

252 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK Másfelől a nevezett cég által a m. kir. Kincstár alperes ellen a szóbanforgó követelés zár alól feloldása iránt azonos jogalapon indított perben a k.-i kir. járásbíróság — az alperes részéről emelt és hatáskör hiányára alapított pergátló kifogás elvetése mellett, — nem jogerős ítéletével a keresetnek, mint tulajdonjog és kielégítési rangsor elsőbbség megállapítása iránti keresetnek az I. alatti részben megjelölt értelemben helyet adott, egyébként pedig a keresetet elutasította, vagyis ugyancsak az ügy érdemében határozott. Ekként tehát a k.-i m. kir. pénzügyigazgatósági kiren­deltség, mint közigazgatási hatóság és a k.-i kir. járás­bíróság, mint rendes bíróság között az 1907 : LXI. t.-c. 7. §-a első bekezdésének 4. pontja alá tartozó hatásköri összeütközés esete merült fel. A felmerült hatásköri összeütközést a Hatásköri Bíróság a rendes bíróság hatáskörének megállapításával szüntette meg a következő okokból. A követelés, — mint az a jog, amelynél fogva a jogosult a kötelezettől, valamely szolgáltatást követelhet, — az általá­nos magánjogi szabályok értelmében szerződéssel, jelesül engedménnyel átruházható. Az engedmény jogi hatása pedig az, hogy annak folytán a jogosult személyében változás áll be olyképen, hogy az; engedményes lép az engedményező helyébe. Az engedmény tehát jogutódlást eredményez, vagyis a követelés az enged­ményezőre nézve idegenné válik, annak rendelkezése alól ki van véve és az engedményesre száll át. Az engedményből, mint magánjogi szerződésből folyóan az engedményest úgy az adóssal, mint más harmadik személy­lyel szemben megillető jogok pedig nyilvánvalóan magánjogi természetűek. Végrehajtás útján lefoglalt vagyoni javaknak (ingósá­goknak, követeléseknek) zár alól feloldása iránti kérelem alapja az s az igényperben az a kérdés döntendő el, hogy az igénylőt a lefoglalt javakra vonatkozóan megilleti-e olyan jog, amely anyagi tartalmánál fogva alkalmas annak megakadá­lyozására, hogy a lefoglalt vagyontárgyak a végrehajtató, követelésének kielégítésére fordíttassanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom