Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XII. kötet 1924-1931 (Budapest, 1939)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 89 A felperes keresetét a m. kir. államkincstárral szemben lényegében arra alapítja, hogy ö, miután az ország összes egyetemeiről és főiskoláiról meghallgatása nélkül hozott ha­tározattal kizárták, a bécsi egyetemen orvostudori oklevelet szerzett, majd hazatérve, a budapesti tudományegyetem or­vosi karához kérvényt kérvényre nyújtott be kizáratásának megszüntetése és orvostudori oklevelének honosítá-a iránt. Dr. H. K. egyetemi tanár azonban, aki az ügy előadói tisz­tét az egyetemen ellátta, a neki hivatalos elintézés végett ki­osztott kérvényeket éveken át hevertette és esetleg meg is semmisítette. S csak miután ő (a felperes) a vallás- és köz oktatásügyi miniszterhez fordult külön kérvénnyel és az utóbbi a kérvény! az egyetem tanácsához leküldte, akkor in­tézkedett az orvosi kar dékánja aziránt, hogy kérvénye tár­gyában az orvosi kar testületileg állást foglaljon. E szándé­kos késedelemből a felperesre kár háramlóit, mert éveken át nem folytathatott orvosi gyakorlatot és így az azzal járó jö­vedelemtől elesett. Ezért a káréit a felperes szerint a kincs­tár felelős, mégpedig annál inkább, meri másik szervének, a vallás- és közoktatásügyi miniszternek eljárása is törvényel­lenes volt, annak folytán, hogy az egyetemi tanácsot az okle­vél honosítása tárgyában nem szabályszerű elsőfokú határo­zat hozatalára utasította, hanem csupán véleményes jelentés tételére és ennek alapján hozott a miniszter jogorvoslattal meg nem támadható végérvényes elutasító határozatot, amiáltal el­ütötte őt a törvényes fellebbviteli lehetőségtől. Ilyen módon a miniszter — a felperes szerint — hatáskör hiányában hozott határozattal fosztotta meg öt attól az állampolgári jogától, hogy oklevele alapján orvosi gyakorlatot folytathasson. Ezek szerint a felperes keresete nyilvánvalóan kártérítésre irányul ama vagyoni felelősség alapján, amely a m. kii', ál­lamkincstárt a kereseti előadás értelmében a közegei által hi­vatalos eljárásukban a magánosnak vétkes mulasztással oko­zott kár tekintetében látszik terhelni. A kereseti igény nem azt célozza, hogy a rendé- bíróság a miniszternek a kizárás fenntartása tárgyában hoz >1t hatá­rozatát megváltoztassa, sem pedig azt, hogy a bíróság a mi­nisztert a felperes külföldön szerzett oklevelének honosítására kötelezze. Erre a bíróságnak nem is volna hatásköre, mert e

Next

/
Oldalképek
Tartalom