Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XII. kötet 1924-1931 (Budapest, 1939)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 165 tozik-e, nem az a döntő, hogy a fé] a szolgálatot mi képen minősíti, hanem az, hogy a szolgálat, amelynek ellenértékét a fél követeli, de tare olyan szerződéses viszonynak a keretéhe esik-e vagy sem, aminő viszonyt a törvény minősít gazda és cseléd közti jogviszonynak. A jelen esetben a felperes lakás, élelmezés, ruházat és zsebpénz fejében, amelyeknek nem volt bérjellegük, ezenfelül — állítólag — kiházasítás, mint jutalom ígérete ellenében teljesített az alperesnél belső szolgálatokat, amelyeknek ellenértékél a meg nem adott jutalom (kiházasítás) helyett 51 év után a felperes az általa megfelelőnek vélt havi bér arányában számítja ki és veszi keresetbe. Ezek szerint a felei: között olyan értelmű megállapodás jött létre, hogy a felperes, házasságra lépésének nem ismert időpontjáig, tel jes ellátáséri és ezenfelül — állítólag — kiházaSÍtásért az alperes háztartásában segédkezik. A cselédszerződésnek nem törvényes kelléke ugyan, hogy a bér ö^xzcgcf a felek előre megállapítsák, de törvényes kelléke az, hogy a felek előre megállapodjanak abban, hogy a cselédszolgálatra szerződő egyént általában, bár összegszerűen meg nem határozott, mégis bizonyos szolgálati időhöz mért ellenérték illeti meg. Az, hogy az alperes a felperes szolgálatainak kiházasítás sal megjutalmazását — állítólag — kilátásba helyezte, tovább;!, hogy az alperes a felperest élelmezte és időről-időre ruházattal, s zsebpénzzel eliátta és öt kisebb ajándékokban is részeltette, nem pótolhatja a megállapodásnak, mint cseléd szerződésnek eredeti kellékhiányát, tekintve, hegy a szolgálati idővel haíározott viszonyban nem álló és a házi cselédszerződéseknél csupán járulékos vagy mellékszolgáltatás természetével bíró ilyen akár ellenszolgáltatás, akár jutalom önmagában m in bér. Minthogy tehát a felek a szolgálati idő tartamára, nem csak, hogy meg nem állapodtak, de a szerződés időbeli hatályai (dies ad quem) kifejezetten olyan körülménytől (házasság) tették függővé, amelynek ügy az időpontja, mint a létrejötte teljesen bizonytalan volt (dies incertus an, íncertus quando), és sem bérben általában meg nem egyeztek, sem a -/olgalati viszonyt felmondási idővel nem korlátozták, — a fe-