Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

72 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. — egyező előadásuk szerint — a szerződést megkötötték, a szer­ződéskötés idején tényleg városgazda volt-e és ha igen, vájjon ennél az állásnál fogva az 1886. évi XXII. tc. 63. §-ának 2. bekezdéséhez képest tagja volt-e az elöljáróságnak és különösen vájjon Szentendre r. t. városban az ő hivatali teendői közé tartozott-e a gazdasági munkaszerződések kötésénél kis- és nagyközségekben az 1898:11. tc. szerint a községi jegyzőre háruló közreműködés, továbbá pedig vájjon a hiv. tc. 17. §-ában említett kivételes engedély Szentendrére nézve fennáll-e. Nem tartotta szükségesnek azért, mert a gazdasági munkaszerződés, melyből kifolyólag a panaszos magánjogi követelést érvényesíteni kíván, a jelzett kérdéseknek igenleges értelmében való tisztázódása esetén sem felelne meg azoknak az alakiságoknak, amelyeket az 1898:11. tc. megkíván. Elég e tekintetben kiemelni annyit, hogy egyrészt a hiv. tc. 8. és . 13. §-a szerint megkívánt két előljárósági tag az ismertetett tényállás szerint az adott esetben a szerződéskötésnél jelen nem volt, másrészt, hogy a 17. és 18. §. szempontjából a láttamozás hiányzik. Utóbbira nézve megjegyzendő, hogy a szerződésen az ügyletkötő felek neve mellett olvasható ugyan a L. D. név is, azonban bármely hivatali állás megjelölése, láttamozásra utaló záradék vagy szó és hivatalos pecsét nélkül; már pedig az ilyen puszta névaláírás láttamozásnak nem tekinthető. Minthogy pedig a hiv. tc. 73. §-a szerint az ebben a törvényben előírt alakszerűségek megtartása nélkül kötött szer­ződésekből eredő minden vitás kérdés elbírálása a rendes bíróságok hatáskörébe tartozik, a felmerült hatásköri kérdést a rendelkező rész értelmében kellett eldönteni. 25. Mezőrendőri kihágás által okozott kárnak vagy kár­díjnak megítélése csak akkor tartozik a közigazgatási hatóság hatáskörébe, ha az egyidejűleg a kihágás felett is határoz, amihez képest akkor, ha a kihágás miatt büntető eljárás folyamatba nem tétetett vagy a károsult a büntető eljárás során magánjogi igényét nem érvényesítette, ennek az igénynek érvényesítése polgári perútra tartozik. < 1919. március 17. 1918. Hb. 111. sz. a. II. A feljelentés szerint R. A.-né a jószágával panaszlónak kárt okozott. A panaszolt tény az 1894. évi XII. tc. 94. §. f) pontja vagy 95. §. g) pontja alá eső mezőrendőri kihágás ismérveit látszik

Next

/
Oldalképek
Tartalom