Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 273 Magánjogi bérletet egyébiránt a 625/1898. kgy. számú szabály­rendelet, amely csupán a belügyminiszter jóváhagyásával van ellátva, érvényesen nem is szabályozhatott, mert az 1881 : LIX. tc. 93. §-a, valamint az 1912 : LIV. törvénycikknek e § rendelkezését a vármegyei törvényhatóságokra is kiterjesztő 102. §-a szerint a törvényhatóságok és a rendezett tanácsú városok szabályrendelettel állapíthatnak ugyan meg lakásbérleti szabályokat, de ilyen szabályrendeletek csak akkor érvényesek, ha azokat úgy a belügyminiszter, mint az igazságügyminiszter egyaránt jóváhagyták, holott a 625/1898. kgy. számú szabályrendeletet az igazságügyminiszter nem hagyta jóvá és így ez a szabályrendelet nem irányulhat magánjogi bérlet szabályozására, hanem csupán közigazgatási jogi viszony rendezésére. A 625/1898. kgy. számú szabályrendelet tehát magánjogi bér­letet érvényesen nem szabályozhatott és címében helyesen a zsibáru­vásártelep használatáról, 1. §-ában pedig a zsibárusboltokra vonatkozóan is a zsibárusok helyfoglalásáról szól. Ha mindezek ellenére a szabályrendelet több helyen bérletre utaló kifejezéseket használ is, ezek a székesfőváros és a zsibárusok közt fennálló viszony jogi természetének meg nem felelő kifejezések a hatáskörre befolyással nincsenek, mert a hatáskör kérdésének elbírálásánál az érvényesített jogviszony tárgyi természete, minősége a döntő. Minthogy pedig a székesfőváros és a Teleki-téri bolti zsib­árusok között fennálló jogviszony — amint az előadottakból kitűnik — nem magánjogi, hanem közigazgatási jogi természetű; minthogy továbbá a közigazgatási jogi viszonyból származó igények csak abban az esetben érvényesíthetők rendes bírói úton, ha valamely törvényes jogszabály érvényesítésüket kifejezetten a rendes bíróság elé utalja; minthogy végül a jelen esetben fennforgó közigazgatási jogi viszonyra vonatkozólag ily értelemben intézkedő jogszabály nincsen; mindezek alapján azt kellett kimondani, hogy a jelen ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. 30. Nincs meg az ügyazonosság, ha mind a rendes bíróság, mind a közigazgatási hatóság bár ugyanazon felek között és ugyanarra a pertárgyra vonatkozóan, ámde mind a kettő más-más jogalapon előterjesztett kérelem felett döntött. Ehhezképest nincs hatásköri összeütközés, ha a rendes Térfy: Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom