Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)
272 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. nem tarthatnak és magánjogi értelemben ki nem bérelhetnek. Az ószeres-csarnokban és a zsibárus-bódékban levő árusító-hely épúgy nem üzlethelyiség, mint ahogyan a nyilt piacon kijelölt árusítóhely sem az. Az egyes kijelölt árusítóhelyeken árusító egyének és a közigazgatási hatóság között tehát magánjogi értelemben vett bérleti viszony sem a fedett ószeres-csarnokban és zsibárus bódékban, sem a nyilt piacon kijelölt árusítóhelyek tekintetében létre nem jön. Az árusító ennélfogva az árusító helyért a fedett ószerescsarnokban és zsibárusbódékban épenúgy, mint a nyilt piacokon a helyes meghatározás szerint nem bért fizet, hanem a szolgáltatás jogi természetének megfelelően közszolgáltatást ró le. Ily körülmények közt akár a nyilt piacon, akár a fedett ószeres-csarnokban és zsibárus-bódékban az árusítóhelyek használata fejében szedett díjak összegének meghatározása (felemelése vagy leszállítása) már jogi természeténél fogva, de a 625/1898. kgy. számú szabályrendelet 7. és 16. §-ai értelmében is a közigazgatási hatóság törvényes hatáskörében tett intézkedés, amely bírói mérlegelésre nem is alkalmas díj- és illetékkiszabási és egyéb közszempontok szerint igazodik. A jelen esetben tett közigazgatási hatósági intézkedéssel szemben tehát rendes bírói védelemnek annál kevésbbé van helye, mert a székesfőváros és az egyes zsibárusok között létesülő viszonyban nem ismerhetők fel a magánjogi ügyletnek, jelesül a bérletnek elemei. A magánjogi bérletnek ugyanis lényeges előfeltétele a felek szabad rendelkezése, amelyet pedig a zsibáruvásártelep használata tárgyában kibocsátott és a m. kir. belügyminiszternek 1899. évi február hó 27-én 17,365. szám alatt kelt leiratával jóváhagyott 625/1898. kgy. számú szabályrendelet kizár, mert az úgy a székesfőváros közegeire, mint a székesfővárossal jogviszonyba lépő csarnoki és bolti zsibárusokra egyaránt parancsolóan szabja meg a kölcsönös jogokat és kötelességeket. A jogviszonynak közigazgatási jogi természetére mutat az is, hogy az emiitett szabályrendelet 6. §-a szerint a VIII. kerületi elöljáróságot és Budapest székesfőváros tanácsát mind az ószerescsarnokban, mind pedig a zsibárus-boltokban helyetfoglaló árusokkal szemben kitiltási jog illeti, amely jognak gyakorlása ugyanazon hatóság részéről, amely e helyiségek használatának kiosztására van jogosítva, a magánjogi bérlet fogalmával össze nem egyeztethető.