Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 271 törvényes jogszabály, amely a közigazgatási jogi természetű jogviszonyból keletkező igény elbírálását rendes bírói útra utalja. A főváros törvényhatóságáról szóló 1872: XXXVI. tc. 10. §-a a fővárost a városban és annak területén helypénzek szedésére jogosítja fel. A helypénzek szedésének a törvényben biztosított joga feltételezi a piacrendészeti közigazgatási hatósági jogot, amelynek gyakorlása különösen a piaci és egyéb nyilvános árusítóhelyek kijelölését, úgyszintén a használatukért járó helypénzek megállapítását és a beszedésük körül követendő eljárás rendezését foglalja magában. Minthogy a zsibáru kereskedelem terén sok visszásság és visszaélés fordult elő, ezek elhárítása végett Budapest székesfőváros törvényhatósága 85/1902. kgy. szám alatt az ócska ruhanemüek és egyéb ócska cikkeknek házról-házra járás melletti összevásárlásáról szabályrendeletet alkotott, amelynek 9. §-a kimondja, hogy a zsibárus az általa vásárolt tárgyakat csakis a hatóság által kijelölt helyeken és időben adhatja el; sőt már ezt megelőzően, minthogy a nyilt piaci árusítások a közegészségügyi és közrendészeti követelményeknek meg nem feleltek, de a zsibáru kereskedelem lehető összpontosítása céljából is Budapest székesfőváros törvényhatósága 1893. évi június hó 14-én tartott közgyűlésén 622/1893. kgy. szám alatt kelt határozatával Budapesten, a Teleki-téren zsibáru vásárbódék és ószeres-csarnok (házalótőzsde) építését határozta el és azokat a 625/1898. kgy. számú szabályrendelet a székesfővárosi VIII. kerületi elöljáróság kezelése, felügyelete és ellenőrzése alá helyezte. Ezekből a rendelkezésekből következik, hogy Budapest székesfőváros törvényhatósága közegészségügyi, piaci és általában közrendészeti szempontokból létesítette a Teleki-téri zsibárus-bódékat és ószeres csarnokot és hogy az ezekben levő fedett árusítóhelyek jogi természete lényegében ugyanaz, mint a szabad ég alatt kijelölt nyilt piaci árusítóhelyeké annyival inkább, mert úgy amazok, mint ezek egyaránt a nyilvános árusítás céljait szolgálják. Helyesen utal tehát Budapest székesfőváros közönsége arra, hogy a fedett ószeres-csarnok és zsibárus-bódék épenúgy, mint a nyilt piacok nyilvános árusítás céljaira kijelölt közterületek, amelyeket — még ha telekkönyvezésük nem felelne is meg a változott viszonyoknak — magánszemélyek magánjogi címen birtokukban