Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 151 Habár a bérlő kijelölése nem tartozott a törvényszék hatáskörébe, ha a kijelölő határozata jogerőre emelkedett, az 1907:LXI. tc. 7. §-ának utolsóelőtti bekezdése értelmében a rendes bíróság érdemi határozatának jogerőre emelkedése után azon az alapon, hogy az ügy a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik, a hatásköri bíróság előtt eljárásnak nincs helye és a rendes bíróság jogerős érdemi határozata a közigazgatási hatósággal szemben feltétlenül — tehát rendes bírósági hatáskör hiányában is — irányadó. Ehhezképest a hatásköri bíróság az ily ügyben tett hatásköri összeütközési bejelentést hivatalból visszautasítja. 1922. január 30. 1921. Hb. ,61/1. sz. a. II. Előre bocsátja .a hatásköri bíróság, hogy Győr szab. kir. város lakáshivatala 1921. évi május hó 6. napján 12,605/1921/1 kh. szám alatt és a győri kir. törvényszék 1921. évi június hó 22. napján Pkf. 2,392/1921. szám alatt az ügy érdemében már határoztak, amidőn a lakásügy rendezéséről szóló 2,300/1921. M. E. számú rendeletet kiegészítő és módosító 8,500/1921. M. E. számú rendelet Győrött az 54,001/1921. N. M. M. számú rendelet értelmében 1921. évi november hó 20 napján életbelépett. A hatásköri bíróság tehát ezt az ügyet a fennálló joggyakorlathoz képest 1921. évi november hó 20. napja előtt hatályban volt jogszabályok alapján vizsgálja meg. A jelen ügy érdemleges elbírálásakor a 2,300/1921. M. E. számú lakásrendelet eredeti szövege volt az igénybevételi ügyekre is kiterjedően érvényben, amely rendelet 23. §-a alapján ebben az ügyben Győr szab. kir. város lakáshivatala, mint lakásügyi hatóság elsőfokon, az idézett rendelet 25. §-ának 4. bekezdése alapján pedig a győri kir. törvényszék másodfokon határozott; mégpedig a kir. törvényszék a 25. §. végbekezdéséhez képest minden további jog­orvoslat kizárásával, vagyis végérvényesen. Az igénybevételi ügyekben Győr szab. kir. város lakáshivatala a 2,300/1921. M. E. számú rendelet 23. §-a értelmében kifejezetten mint lakásügyi közigazgatási hatóság, a győri kir. törvényszéknek az igénybevételi ügyekben használható panaszok elbírálására alakított tanácsa pedig, amely a lakásügyi közigazgatási szervezettől teljesen külön állott, az idézett rendelet 25. §-ának 4. bekezdéséhez képest mint rendes bíróság járt el. Igaz, hogy a kir. törvényszék határozata a 2,300/1921. M. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom