Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IX. kötet 1916 (Budapest, 1917)

POLGÁRI ÜGYEKBEN. 179 döntése a polg. bíróságok hatásköréből ki van véve és így annak elbírálása sem tartozik a polg. perútra, hogy a katonai hatóság eljárása szabályszerű volt-e, vagy sem, amelynél fogva felperesnek úgy az alaki, mint az anyagi jog megsértésére vonatkozó panaszai helyt nem állók, a minden irányban alap­talan felülvizsgálati kérelmét el kellett utasítani. 90. Erdöigazgatóság kezelte községi erdőben az erdészeti hatóság utasítása folytán annak közegei által végrehajtott birtokháborítási cselekmény miatt sommás visszahelyezésre a község ellen indított per rendes bíróság hatáskörébe tartozik. C. 1916 május 17. 9993/1915. sz. A felebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy az erdészeti hatóság utasítása folytán annak közegei által végre­hajtott birtokháborítási cselekmény sommás visszahelyezés alapjául nem szolgálhat, hanem a sérelem az erdészeti ható­ságnál orvoslandó, téves és felpereseknek emiatt emelt felül­vizsgálati panaszuk alapos, mert a volt naszód vidéki közsé­geknek, ezek között az alperes községeknek birtokviszonyaik­nak az 1890. XVII, XVIII. és XIX. t.-cikkek értelmében történt rendezése alkalmával jutott erdőségek kezelésével, felügyeletével a Besztercén felállított erdőigazgatóság van meg­bízva ; az erdők őrzésére rendelt szolgák az erdőigazgatóság utasítása szerint a község érdekében jártak el, amikor az al­peres tulajdonát képező erdőben a legeltetést megakadályoz­ták, a felperesek marháit behajtották, őket megzálogolták és a legeltetéstől eltiltották; amennyiben ezzel a cselekményük­kel a felperesek békés birtoklását háborították volna meg, az a sommás visszahelyezésre alapul szolgált volna, épen úgy, mintha a háborítást a község közegei követték volna el. Mindamellett a felebbezési bíróság felpereseknek a som­más visszahelyezésre irányuló keresetét jogszabálysértés nél­kül utasította el, mert tényállásként állapította meg, hogy 12*

Next

/
Oldalképek
Tartalom