Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IX. kötet 1916 (Budapest, 1917)
POLGÁRI ÜGYEKBEN. 177 az orvosszakértői vélemény szerint felperes kertészeti munkával foglalkozik, következőleg keresetképtelennek tekinteni annál kevésbé lehet, mert erintett foglalkozásával bizonyára megkeresheti azt az összeget, mely a megitélt kártalanítási járadék és az idézett törvénycikk VII. fejezete értelmében őt teljes munkaképtelenség esetére megillethető évi 684 K kártalanítási járadék közt különbözetként jelentkezik. Az elsőbiróság Ítéletének tehát a kártérítés összegére vonatkozó rendelkezését is helybenhagyni kellett, mindazonáltal a tényállásnak azzal a helyesbítésével, hogy a felek egyező előadása szerint felperesnek Összkeresménye nem 1142, hanem 1140 K volt. C. Az alperes a m. kir. minisztériumnak az 1910. évi augusztus hó 6-ikán tartott minisztertanács határozata alapján hozott 4616 1910. M. E. sz. rendeletére hivatkozva, a birói hatáskör ellen emelt kifogást. Altalános szabály, hogy a kártérítésre irányuló keresetek elbírálása a polgári biróság hatáskörébe tartozik, hacsak külön törvény másként nem intézkedik. Az 1907: XIX. te. 90., 91. és 178. faiban foglalt rendelkezések a biztosítási kötelezettség alá eső nrunkások részére a kártérítési igény közigazgatási úton történt megállapítása után igénybe vehető bírósági eljárást biztosítanak. Az idézett törvény 10. §-a csak azt engedi meg, hogy az állam az ő egyébként biztosítási kötelezettség alá eső munkásait a biztosítás alól kivonja, azokat baleset esetére maga kártalanítsa, de ezáltal az állam üzemében alkalmazott munkások nem kerülhetnek rosszabb helyzetbe azoknál, akiknek jogi helyzetét az idézett törvény szabályozza. Habár tehát az alperes által felhívott 4616 1910. sz. M. E. rendelet értelmében az ott meghatározott esetekben a felperessel hasonló helyzetben levő alkalmazottak kártalanítását közigazgatási hatóság állapítja meg, a rendelet hatálya a különben biztosításra kötelezettekkel szemben odáig nem Térfy: Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IX. 1 12