Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VII. kötet 1914 (Budapest, 1915)

i8o HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. is, ha a cselekményt kisebb hatáskörű hatósághoz tartozónak is­meri is fel. 1814 június 22. Hb. 65. sz. I. A szó'di határban a «papkútja» melletti kaszáló a Rákos-patakig legázoltatott és lelegeltetett 1913. évi augusztus hó 4-én a váczráróti gaz­dák tehéncsordája által. Sz. B. szó'di földbirtokos károsult kérelmére Szód község elöljárósága augusztus hó 8-án a kárt felbecsülte és a kárt 60 koronára értékelte. Sződ község elöljárósága ezután károsult megbízottja P. Á. gazda­tiszt kérelmére az ügyet Váczrátót község elöljáróságához azzal tette át, hogy lehetőleg barátságos egyezség köttessék, mert a kárért a községi lakósok felelősek. Váczrátót község gazdaközönsége a tárgyalás kitűzését kérte, ezért az ügy visszakerült Sződ község elöljáróságához, nevezett elöljáróság pedig az ügyet az 1894 : XII. tc. 103. §. 3. pontjára hivatkozva a váczi járás főszolgabirójához áttette és erről a károsultat értesítette. Károsult ekkor tanúit bejelentette, a jőszolgabiró tárgyalást tartott és 1914 január hó 13-án 1066/1913. sz. a. hozott végzésével hatáskörét nem állapította meg és a panaszost panaszával a kir. bírósághoz utasí­totta, «mert megállapítást nyert, hogy a mezőrendőri kár szabályszerűen felbecsülve nem lett a kihágás elkövetése idején s így annak megállapí­tása a kihágási eljárás során a váczrátóti gazdaközönséggel szemben esz­közölhető nem volt». A váczi kir. járásbíróságnál az ügyészségi megbízott, minthogy mezőrendőri kihágás látszik fennforogni, az ügynek a váczi járás főszolga­birójához való áttételét indítványozta. A váczi kir. járásbíróság azonban az 1894 : XII. tc. 95. §. g) pont­jába ütköző kihágás miattt tárgyalást tűzött ki, az ügyészségi megbízott indítványát megismételte és esetleg kérte az ügyet a hatásköri bírósághoz felterjeszteni. B. G. községi bíró a váczrátóti gazdaközönség terhelt képviseleté­ben előadta, hogy a becslés törvényellenes, mert közbenjötte nélkül lett foganatosítva. A kir. járásbíróság 1914. évi április hó 8-án 1914. R. 91/3. sz. a. hozott végzésével kimondotta, hogy az «ügyet a hatáskört birósághoz át­tenni rendelte, mert mint a közigazgatási hatósághoz tartozó ügyben a hatáskörét megállapítani nem lehet s mert ez ügyben a váczi főszolga­bíró sem állapította meg a hatáskörét*. A felterjesztő jelentésben pedig előadta, hogy az 1894 : XII. tc. 95. §. b) pontba ütköző, és tekintet nélkül az értékre kizárólag a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozó kihágás esete forog fenn.

Next

/
Oldalképek
Tartalom