Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VII. kötet 1914 (Budapest, 1915)

l6° HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. nem érinti, mert a per érdemével együtt bírálandó el, hogy a közigazgatási hatóság azon kijelentésével szemben, mely szerint a szóban levő út községi közdülőútnak tekintendő, megállapítható-e a felperes tulajdonjoga, ami az 1890:1. tc. 68. §. B) a) 4. bekezdésének rendelkezésére s arra figyelemmel, hogy a hivatkozott tc. 47. §-a a magántulajdon birói érvényesítését megengedi, kizártnak nem tekinthető, a közigazgatási hatóságnak az út megnyitása iránt tett intézkedésével esetleg megtámadott magánjog védelme pedig a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. Jelen esetben a peres útra nézve már az alperesek által hivatkozott közigazgatási határozat is megállapította azt, hogy a tagosítási térképen kitüntetve nincsen, a közös mérnök szakértő szakértő véleménye alapján pedig kétségtelen, hogy a tagosítás előtt fennállott ezen út a tagosítás alkalmával nem hagyatott meg, a tagos kiosztási térképen nem szerepel, miután a tagosításkor az út területe becsértékben való beszámítással kiosztatott, a felperesi ingatlanban és a felperes birtokába is adatott, úgy, hogy az út területe a felperesi ingatlan kiegészítő részét képezi és annak területe nélkül a felperesi ingatlan térfogata hiányos lenne. Alperesek a felperes tulajdonát korlátozó útszolgalmi jognak elbirtoklása vagy más módon való megszerzését a per során nem bizonyították. Nem lévén tehát alpereseknek a felperesi ingatlanon szolgalmi joga, felperes őket a tulajdonát korlátozó további átjárástól annál inkább jogosult eltiltani, mert alperesek jogszerzés nélkül is az útszolgalomhoz igényt tartanak és annak érvényesítése végett a közigazgatási hatóságnál az út helyreállítását kieszközölték. A dési kir. törvényszék, mint polgári felebbezési bíróság 1913. évi június bó 14-én 1913. D. 232/2. sz. a. hozott ítéletével az elsőbiróság ítéletének az ügy érdemére vonatkozó részét helybenhagyta. A megokolás szerint alperesek a főszolgabíró határozatára hivatkozva a S. E. 27. §. 2. p. helyesen 1. p., alapján pergátló kifogást tettek és vitatták, hogy hatásköri összeütközés esete forog fenn. Az ismertetett tényállásból azonban az tűnik ki, hogy felperes keresetét ingatlanra vonatkozó kizárólagos tulajdonjoga alapján indította, alperesek pedig, kik a vitás területen szolgalmi jogot kívánnak gyakorolni, azt vitatják, hogy az mezei dülőút. Ez a kereset tehát tisztán magánjog érvényesítésére irányul és így annak megbirálása, figyelemmel arra is, hogy sem az 1890. évi I. tc. 68. §-nak 4. bekezdése, sem az id. törvénycikk 47. és 69. §-ai, sem pedig az 1894 : XII. tc.-nek a mezei közös dűlőutakról rendelkező V. fejezete az utakra vonatkozólag sem zárja ki a magántulajdon birói érvényesítését, a kereset megbirálása a kir. bíróságok hatáskörébe tartozik. Ezekből folyóan a per érdemében bírálandó el, hogy felperes-