Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)

52 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. Minthogy pedig a feljelentést képező «erdőkárbejelen­tés»-ben érvényesített és az erdőtörvény ioo. §. alapján ki­számított kárösszeg a hatvan koronát meghaladja és ekként az erdőtörvény 73. §-a alá esik és ebből folyólag a cselekmény a büntető törvényköny alapján és pedig abból a szempontból vizsgálandó, vájjon az a Btk. 421. §-ában foglalt vétség tény­álladékát megállapít]'a-e, mely vétség elbírálását az 1897 : XXXIV- t.-c. 18. §. I. 1. pontja a rendes bíróság hatáskörébe utalja: mindezeknél fogva a felmerült hatásköri összeütközést a rendes bíróság hatáskörének megállapításával kellett el­dönteni. 27, Kicsépelt szalma is mezőgazdasági termény és annak hatvan koronát meg nem haladó értékben mezőgazdaság céljára rendelt területről elvitele mezőrendőri kihágás és miatta közigazgatási ható­ság hatáskörébe tartozik az eljárás. 1913 április 7. igi2..Hb. 108. sz. I. G. L. napszámos, sánkfalvi lakosnak a tornalji kir. járásbíróság­nál tett feljelentése szerint D. J. földműves, sánkfalvi lakos 1912. évi ok­tóber hó 24-én este feljelentőnek a határban kint levő szalmájából körül­belől 2 korona értékűt szekérre rakott és elvitt. Kérte, hogy feljelentett a Kbtk. 126. §. illetve a Bn. 51. §-ába ütköző tulajdon elleni kihágás miatt büntettessék meg. A kir. járásbíróság 1912. évi november hó 8-án 1912. B. 561 i. sz. a. hozott végzésével az ügyészségi megbízott indítványához képest hatáskö­rét nem állapította meg, mert a feljelentett cselekmény mezőrendőri ki­hágást képez, melynek elbírálására az értékre tekintettel, a községi elöl­járóság bír hatáskörrel. Sánkfalva község elöljárósága 1912. évi november hó 16-án 1492 1912. sz. a. hozott végzésével hatáskörét szintén nem állapította meg, mert a termelési helyekről egybebordott és már ki is csépelt szalmának elvitele a mezőrendőri kihágás tényálladékát nem meríti ki. II. A hatásköri bíróság a felmerült hatásköri összeütkö­zést a közigazgatási hatóság hatáskörének megállapításával szüntette meg a következő okokból: A kicsépelt szalma a kicséplésnél fogva nem veszti el

Next

/
Oldalképek
Tartalom