Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)

166 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. megállapítása már az ezen szakaszok valamelyike alapján kimondott bün­tető ítélet folyománya. II. A m. kir. igazságügyminiszter 1913 J. 549/2. sz. a. kelt nyilat­kozatában azt a nyilatkozatot adta elő, hogy ebben az ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. III. A hatásköri bíróság a fölmerült összeütközés eldön­tésénél elsősorban azt vizsgálta, hogy a téti járásbíróságnak 1913. évi január hó 19-én 1912. . . B. 262/2. sz. a. hozott és saját hatáskörét meg nem állapító végzésében nincs-e a fel­jelentett cselekmény egy részére vonatkozólag érdemi intéz­kedés, amennyiben a felhívott végzés indokolásában az az érvelés is foglaltatik, hogy a panaszlottnak az a cselekménye, mely szerint a sértett földjéről 30 korona értékű kukorica­szárat leetetett és az, hogy a panaszlott marhái a szénabog­lyákban mintegy 30 korona kárt okoztak, büntetendő cselek­mény tényálladékát «nem képezik)). Tekintve azonban, hogy a kir. járásbíróság végzésének rendelkező részében csak azt mondotta ki, hogy ebben az ügyben hatáskörét nem állapítja meg, s azt illetékes eljárás végett a közigazgatási hatósághoz átteszi, ellenben semmi oly intézkedést, mely szerint az ügy bármely részére magát ille­tékesnek elismervén, arra nézve az eljárást érdemleges okok­ból saját hatáskörében kifejezetten megszüntetné, határozati­lag ki nem mondott: ennélfogva a szóbanforgó végzésének a fentidézett indoka is csak oly érvelésnek tekinthető, mely­ben csakis azt vizsgálta, hogy a cselekménynek ott említett részében a saját hatáskörébe tartozó vétség vagy kihágás jelenségei fönnforognak-e, ilyeneket pedig nem találván, az ügy vizsgálatával tovább nem is foglalkozott s érdemleges megszüntető határozatot a feljelentés egyik részére nézve sem hozott. Minthogy pedig egyfelől a két kocsira való 10 korona értékű termény eltulajdonítása az 1894 : XII. tc. 93. §. a) pontjában meghatározott kihágás jelenségeit, másfelől pedig az együttvéve 60 koronát meg nem haladó összegre becsült két rendbeli kártétel az idézett törvény 94. §. f) pontjában,

Next

/
Oldalképek
Tartalom