Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)

74 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. gondatlanság által okozott könnyű, vagyis nyolc napot meg nem haladó gyógytartamú testisértés büntetendő cselekményt.nem képez; a jelen eset­ben pedig a veszélyes eb tartása által okozott sérülés gyógytartama ható­sági orvosi látlelet szerint nyolc napot meg nem haladt; továbbá mert nem is állíttatott, annál kevésbé igazoltatott, hogy a terhelt részéről testi sértésre irányuló szándék forgott volna fenn és végül mert a vádlott ter­hére fennforogni látszó, a Kbtk. 122. §-ába ütköző kihágásnak elbírálása az 1897 : XXXIV. tc. 19. §. 1. pont szerint a közigazgatási hatóságok hatás­körébe tartozik. A nyitrai kir. törvényszék, mint büntető felebbviteli biróság 1912. évi november hó 4-én 10006/1912. B. sz. a. hozott végzésével sértett kép­viselőjének felfolyamodását a Bp. 379. §. alapján visszautasította, mert a végzést a személyesen meghallgatott sértett tudomásul vette, teh át a Bp. 383. §. és 378. §. 4. bekezdése értelmében sértett képviselőjének külön felfolyamodási joga nincs. II. A felmerült hatásköri összeütközést a rendes buóság hatáskörének megállapításával kellett megszüntetni, mert a kir. járásbíróság ebben az ügyben könnyű testi sértés vét­sége miatt a tárgyalást elrendelte és azt vádlott, sértett fél képviselője és az ügyészségi megbízott meghallgatásával meg is kezdette, a Bp. 22. §. értelmében pedig, mely az 521. §. szerint a járásbíróság hatáskörébe utalt bűnvádi ügyekben is alkalmazandó, már nem volt helye annak, hogy az ügy hatás­kör hiányából a kisebb hatáskörű közigazgatási hatósághoz áttétessék, hanem a kir. járásbíróság tartozik az ügyben tovább eljárni abban az esetben is, ha a cselekmén3rben oly kihágás tényálladékát ismerte fel, amely különben a közigaz­gatási hatóság hatáskörébe van utalva. 38. A szőlőkaró gazdasági terménynek nem tekinthető, ennélfogva annak, habár szőlőből és szőlőtőke mellől való eltulajdonítása nem mezőrendőri kihágás, hanem lopás és miatta az eljárás rendes biró­ság hatáskörébe tartozik. 1913 ápr. 7. Hb. 27. sz. I. H. M. járásbirósági irodatiszt, gyöngyösi lakos, a gyöngyösi kir járásbíróságnál feljelentette T. (H.) J. gyöngyösi lakost, mert 1913. január hó 3-án a hegyőr és egy másik tanú tettenérték, amidőn a Kakastánci

Next

/
Oldalképek
Tartalom