Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)

72 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. ítéletét megváltoztatta, — tulaj donképen feloldotta — az alperes pergátló kifogásának helyt adott és a pert megszüntette, mert a tanítók és így azok özvegyei nyugdíjának behajtására a közigazgatási hatóság és nem a bíróság illetékes és így a kir. járásbiróság illetéktelenül bocsátkozott a per érdemi elbírálásába. Felperes az iratoknak a hatásköri bírósághoz való felterjesztését kérte. A halásköri birósáij a tényállás kiegészítését rendelte el; ennélfogva a námesztói kir. járásbiróság felhívására felperes becsatolta a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszternek fent ismertetett 71542 1899. sz. a. kelt nyugdíjat megállapító rendeletét; felperes képviselője pedig előadta, hogy a felperes a férje halálakor még hátralékos és a férjét megillető nyug­díj összeget perli a községtől. II. A m. kir. igazságügyminiszter 1913. J. 460 2. sz. a. kelt nyilat­kozatában arra az álláspontra helyezkedik, hogy ebben az ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. III. A jelen ügy tárgya a néhai G. A. r. kath. elemi népiskolai tanító részére a vallás- és közoktatásügyi minisz­ter által az iskolafenntartó terhére megállapított nyugdíjból állítólag hátralékos összeg. Ennek az összegnek kiszolgálta­tását kéri a tanító özvegye Vavrecska községtől. A népoktatási nyilvános tanintézeteknél alkalmazott taní­tók nyugdíjának megállapítása a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, tehát közigazgatási hatóságnak hatáskörébe tartozik. < Ez nyilvánvaló az 1896. évi XXVI. tc. 53. §-ának 2. pontjából, mely a miniszternek ilyen nyugdíjat megállapító határozata ellen a közigazgatási bíróság előtt enged eljárást; és ugyané törvény 18. §-ából, mely kizárja, hogy a közigaz­gatási biróság elé utalt ügyekben a rendes biróság járjon el. Az pedig általános jogszabály, hogy a közigazgatási ható­ság határozatának érvényt szerezni — hacsak a törvény kivé­telesen ellenkezően nem rendelkezik — ugyancsak a köz­igazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Ebből következik, hogy a miniszter által megállapított tanítói nyugdíj kiszolgáltatása iránt való eljárás a közigaz­gatási hatóság hatáskörébe tartozik. Az a körülmény pedig a hatáskör kérdését illetően tel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom