Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IV. kötet 1911 (Budapest, 1912)

6 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. és az alperes között a kifejtettek értelmében vett szolgálati viszonyt nyilván nem létesített, mert az ezen szerződés­ben foglaltak szerint az alperes, aki a felperesnek Gerában levő bőrgyári telepén a festett bőrgyártás vezetésére vállal­kozott, a szerződés szerint arra volt kötelezve, hogy a bőr­festési eljárást a felperes gyárában világosan és teljesen meg­érthető módon a felperesnek és alkalmazottainak be fogja mutatni, a gyártás iránt a nevezetteket ki fogja tanítani, a szerződésben méghatározott chrambőr gyártásánál és a gyár­tási eljárás megismertetésénél és betanításánál a munkaadó cég semmiféle utasításának sem volt alávetve, hanem a munka­vállaló alperes a szerződés 9. pontja szerint csakis arra volt kötelezve, hogy a felperes cég gyárában az ennek beküldött mintának megfelelő első osztályú gyártmányt állít elő és amennyiben ezt nem teljesítené, alkalmaztatása a munkaadó felperes részéről megszűntnek fog vétetni. Mindezekből pedig az következik, hogy az ipartörvény 176. §-a rendelkezése alkalmazhatóságának hiányában a kér­désbeli szerződéssel kötelezett kötbér, mint magánjogi igény érvényesítésére irányuló kereset elbírálása minden előzetes eljárás nélkül a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. 3. Kicsépelt és kasaiba rakott árpaszalma mezőgazdasági ter­mény minőségét a kicséplésnél és a kasaibarakásnál fogva nem veszti el. Bár nem a termelő területről, de szabadban a mezőgazdaság céljaira rendelt területnek megfelelő helyről mézőgazdasági ter­mény elvétele mezőrendőri kihágás. A félnek az alsó fokú hatósághoz címzett és az 1907:1,XI. tc. 26. §-a feltételeinek meg nem felelő oly kérvény, melyben pana­szát visszavonja s az ügy beszüntetését kéri, a hatásköri össze­ütközést nem szünteti meg, mihezképest annak az elintézését a hatásköri bíróság a kijelölendő hatóságnak tartja fenn. 1911. febr. 20. 1910. Hb. 71. sz. I. M. E. magyarfrátai lakós a csendőrségnél jelentést tett, hogy a «Strengárdt> nevű határrészen volt árpaszalmakazalból az ő sérelmére a

Next

/
Oldalképek
Tartalom