Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IV. kötet 1911 (Budapest, 1912)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 263 járást nem zárja ki, mert a hatásköri összeütközés után folytatott eljárás érvényre s a hozott ítélet jogerőre csak akkor emelkedik, ha a hatásköri bíróság az ügyet a rendes bírósághatáskörébe tartozónak nyilvánítja. Az ekkép eldöntésre váró hatásköri összeütközést pedig a rendes bíróság hatáskörének megállapításával kellett megoldani, mert: a fennebb előadott tényállás szerint nem vitás, hogy a szóban levő út magántulajdon és nem tartozik sem az 1890. évi I. tc. 1. §-ában felsorolt közutak közé, sem az 1894. évi XII. tc. V. fejezetében meghatározott mezei közös dülőutak közé. Ennek az útnak használata tekintetében felmerülő vitás kérdések tehát nem esnek a most említett törvények rendelkezései alá, hanem a magánjog körébe tartoznak és nem levén a törvénynek különleges rendelkezésével a közigazgatási hatóság hatáskörébe utalva, a hatáskörre vonatkozó általános szabálynál fogva, a magánjogok védelmére hivatott rendes bíróság előtt való eljárásnak tárgyai. 129. Ha a rendes bíróság' már tárgyalást tartott, sőt ítéletet hozott, nincs helye annak, hogy az ügyet hatáskör címén a közigazgatási hatósághoz áttegye, hanem köteles az eljárást befejezni akkor is, ha a cselekményt a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozó kihágásnak minősítené is. 1911 dec. 18. Hb. 104. sz. I. K. J. tekéi csendőrőrsvezető a kolozsvári kir. ügyészségnél feljelentette K. M. kisbirtokos és községi gazda, tekéi lakost, mert Teke községben 1910. évi december hó 17-én este 11 és 12 óra közt, midőn a korcsmai zárórát ellenőrizte, őt özv. Seb. Gy.-né korcsmája folyosóján, - az anyja p . . . ája a csendőrnek, b a az úr istenit, jöjjön be a korcsmába, ha beszélni akar valakivel,)) becsületsértő kifejezésekkel illette. Kérte a Btk. 261. és 262. §-ai alapján az eljárás megindítását. A kir. ügyészség a feljelentést a Kbt. 46. §-ába ütköző kihágás elbírálása végett a tekéi kir. járásbíróság, mint büntetőbírósághoz áttette. A kir. járásbíróság K. M.-t 1911. évi március hó i-én 1911. B. 76 4-