Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IV. kötet 1911 (Budapest, 1912)

72 HATÁSKÖRT BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. vállalatukhoz munkásokul fogadta fel napi 5 korona bér mellett. Reggel 6 órától esti 6 óráig dolgoztak és amennyiben ezen időn túl dolgoztak, óránként 50 fillér többletdíjazást kaptak. 1908. évi július 3-án a cég azt kivánta, hogy napkeltétől napnyugtáig dolgozzanak; ezt a követelést, mert a megállapodással ellenkezett, nem fogadták el, mire a cég őket július 4-én elbocsátotta. Minthogy a cég ezen tettével a szerződést megszegte s minthogy jogszabály az, hogy a szerződésszegő fél a vele szerződő feleknek kártérítéssel tartozik, ez okból kérték, hogy a cég a munkaidő hátralékos öt hetére személyenként 150 koronát, összesen 1800 K-t; azonfelül Sz. A., B. J., Sz. I„ M. B., J. J., N. A., N. T. és M. A.-nek túlórázás címén összesen 8 koronát fizessen. A miskolci kir. törvényszék 1908 december 9-én 16417. sz. a. hozott végzésével alperes illetékességi kifogásának helyt adott és hatáskörét nem állapította meg, mert felperesek ugyan kártérítés címén támasztanak követelést, a kereset tartalmából azonban nyilvánvaló, hogy felperesek tulajdonkép a részökre szerződésileg biztosított munkanapokra a kikötött munkabért, a 8 koronát pedig mint leszolgált munkabért követelik. A munkaadó és napszámos közt támadt viták eldöntésére pedig az 1876 : XIII. te, 115. §-a értelmében a közigazgatási hatóság illetékes, kivéve a szolgálati szerződésből folyó kártérítési kérdéseket; az idézett törvény 119. §-ában foglalt kártérítési kérdések fogalma alá azonban az előadottaknál fogva a kereseti követelés nem sorolható. Sz. A. és társai ezután panaszukat a miskolci járás főszolgabírójához adták be, ki azt illetékességből Miskolc város rendőrkapitányához tette át. A rendőrkapitány mint iparhatóság tárgyalás alapján az ügyet a rendőrkapitányi hivatal cselédügyi osztályához áttenni rendelte. Miskolc város rendőrkapitánya mint cselédügyi hatóság 1910. évi június 30-án 7563. sz. a. hozott határozatával a panaszt az 1899: XLI. tc. 36. §-a alapján elutasította, illetve panaszosokat rendes bírósági útra utasította, mert panaszosok a bemutatott szerződés, helyesebben feljegyzés szerint napszámosoknak voltak felfogadva és meghatározott napibér mellett tartoztak bizonyos munkát teljesíteni; mint a vasútépítésnél alkalmazott napszámosokra az 1899 : XLI. tc. határozatai az irányadók, amely törvény felmondási időt nem ismer, ellenben a 13. §-ban világosan kimondja, hogy amennyiben «a munkaadó kötelességét megszegné, a munkásoknak okozott teljes kár és eljárási költségek megfizetésére kötelezendő)). Ugyanezen törvény 36. §-a kimondja, hogy a közigazgatási hatóságok csupán a 100 koronát meg nem haladó kárkövetelések elbírálására illetékesek s így a panaszosok 150 koronán felüli kártérítési követelésükkel a rendes bírósághoz voltak utasítandók. Az 1876: XIII. tc. határozatai ezen panasz elbírálásánál tekintetbe nem vehetők, mert ugyané törvény