Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára II. kötet 1908-1909 (Budapest, 1910)
POLGÁRI ÜGYEKBEN. hanem bírói eljárásra tartozik. S abból, hogy felperes igényét előzőleg közigazgatási úton érvényesítette és ebben az eljárásban részéri csak egy negyedévi időre járó illetménye állapíttatott meg, nem következik, hogy a további egy negyed évre őt megillető követelését per útján ne érvényesíthetné; mert az ügy az illetéktelenül eljárt szolgabírói hivatalnak véghatározatával ítélt dologgá nem vált. 204. Vendéglősnek üzletvehetője részére átadott ételek és italok értékének elszámolására vonatkozó szerződésen alapuló keresetére az 1889: XVII. tc. 176. §-a nem alkalmazható. Gy. 1908 febr. 26. H. I. 1. sz. Minthogy a kereset tárgyát tevő követelés a felperes által alperesnek, mint a felperes vendéglője volt üzletvezetőjének átadott ételek és italok értékének elszámolására vonatkozó szerződéses viszonyból keletkezett, tehát a kereset nem az iparos és ennek segédje között létrejött s az ipartörvény által szabályozott munkaviszonyból szükségkép folyó, hanem olyan igény érvényesítésére irányul, amelynek alapját a peres felek között fennállott külön kötelmi viszony képezi, a peres eljárást abból az okból, hogy jelen esetben a polgári pert az 1884: XVII. tc. 176. §-a értelmében iparhatósági eljárásnak kell megelőznie, megszüntetni annál kevésbé lehet, mert a kérdéses kötelmi viszony létrejötte s az elszámolás megtörténte, tehát a kereseti követelés jogalapja a felek között nem vitás. 205, Kihágási közigazgatási Ítélet végrehajtása. K. 1906 nov. 13. 4220. sz. A közigazgatási hatóságok által a kihágási eljárás során megítélt követelések — költségek és kártérítési összegek — behajtása céljából ingóra vezetett végrehajtás elrendelése és foganatosítása a 127000/903. sz. BM. szabályzat értelmében a