Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára II. kötet 1908-1909 (Budapest, 1910)
IOO HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. II. Az IM. 1909. I. 30. sz. a. írásbeli nyilatkozatában azt a véleményt terjeszti elő, hogy ebben az ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. III. A hatásköri bíróság a felmerült vitás kérdés eldöntését a közigazgátási hatóság hatáskörébe tartozónak mondotta ki a következő okokból: Az 1894. évi XII. tc. 93. §-ának a) pontja szerint, kihágást követ el, aki gazdasági terményeket gyümölcsös kertből, szőlőből, faiskolából vagy a mezőről lop, vagy aki másnak földtől el nem választott termékét jogosulatlanul leszedi, levágja vagy ellopja, amennyiben a dolog értéke 60 koronát meg nem halad. Az említett esetek azonban, ha az érték a 60 koronát meg sem haladja, bűntettet képeznek akkor, ha azok valamelyikénél azon körülmények forognak fenn, melyeknél a lopás, tekintet nélkül a dolog értékére, a büntető törvénykönyv 336. §-a szerint bűntettnek minősül. A jelen esetben a terheltek azzal vádoltattak, hogy a mezőről az ott összerakott garmadából 50 K értékű kukoricát loptak. Ezen cselekmény az idézett 1894. évi XII. tc. 93. §. a) pontjának első meghatározásában minősített kihágásnak ismérvét látszik feltüntetni, mert az a körülmény, hogy a kukorica már a földtől elválasztva, garmadában volt, a cselekmény minősítésén a 93. §. a) pontjának első esete alá tartozó kihágásnál nem változtat, amennyiben ez a körülmény az idézett törvényszakasz a) pontjának második meghatározása szerint minősülő kihágás szempontjából bir csak jelentőséggel. Mert továbbá az 1878. évi V. tc. 336. §-ában említett körülmények fennforgása ez esetben az iratokból meg nem állapítható. Minthogy pedig ily kihágások elbírálása egyébként az 1894 : XII. tc. 103. §-a értelmében a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik: az előadottaknál fogva a szóban forgó esetben a közigazgatási hatóság hatáskörét meg kellett állapítani.