Boda Gyula - Vincenti Gusztáv (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Magánjog III. (Budapest, 1936)

— Különvagyon — sági együttélés alatt kifizetett összegek és az üzletbe ugyanebben az időben valósággal beruházott érték jönnek a különvagyon terhére közszerzemény gyanánt számításba (VHI. 206.). Az I. 885—1936. sz. határozatában azonban a Kúria az üzlettulajdonos házastárs vagyonában foglalt különvagyon értékének a kiszámításánál a házasságkötés előtt szerzett és a házassági életközösség idején eladott üzlet eladási árát nem vette teljes egészében számításba, hanem azt csökkentette azzal az indokolással, hogy az üzlet értéke a házassági együttélés ideje alatt tett befektetések és az üzlettulajdonos házastárs személyes tevékenysége révén is emelkedett. A nő különvagyonához tartoznak az ő kiházasítási tárgyai és kelengyéje is (X. 439.). A vélelem az, hogy a szerzeményi közösség alatt és annak a megszűnésekor a házastársak vagyonához tartozó vagyontárgyak a közszerzeményi vagyonhoz tartoznak. Ezzel a vélelemmel szemben az ellenkezőnek a bizonyítása azt terheli, akij az említett vagyontárgyaknak különvagyoni minőségét állítja (VIII. 324., X. 621., C. I. 787—1932.). Abból a körülményből, hogy a házastárs kevéssel a házasságkötés után ingatlant vásáról és annak vételára fejében a házasságkötéstől számított három hónapon belül 3608.82 forintot készpénzben ki is fizet, csak abban az esetben lehetne arra következtetni) hogy ez a készpénzösszeg már a házasság megkötése előtti időből származik, ha kizártnak lehetne tekinteni azt, hogy a készpénzt más forrásból (pl. váltóhitelből) szerezhette volna (X. 621.). Ha az ingatlan, amelyen a házastársak gazdálkodnak, valamelyiküknek a különvagyonához tartozik is, ez nenu szolgálhat alapul arra, hogy a gazdálkodáshoz szükséges ingóságok Ugyan annak a félnek külön tulajdonául vélelmeztessenek (C. I. 6162—1932.). A házasság ideje alatt szerzett ingóknak különvagyoni minőségét az sem állapítja meg, hogy azok az egyik házastársnak — — adott esetben az asszonynak — személyes használatára szolgáltak (VII. 945.). Azt az összeget, amelyet az egyik házastárs saját vagyonából röviddel a házasság megkötése előtt és nyilván a kötendő házasságra való tekintettel ruházott be leendő házastársának vagyonába, illetve fordított leendő házastársa bekebelezett tartozásainak törlesztésére, oly különvagyonnak kell tekinteni, amit a beruházó házastárs részére pótolni kell (C. I. 5885—1934.). A különvagyonáról mindegyik házastárs a házasság megkötése után is szabadon rendelkezhetik, így a feleség is, amennyiben ennek a vagyona hozományul lekötve nincs. A férj pusztán a házasságkötéssel és az ezáltal létesült szerzeményi közösséggel nem szerez a felesége különvagyona felett olyan jogot, amely a feleségét szabad rendelkezésében korlátozná, vagy amelyek alapján a férj a feleségétől különvagyonának a jövedelméről elszámolást követelhetne. (X. 119.).