Boda Gyula - Meszlény Artur (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Magánjog II. (Budapest, 1934)

102 — A házasság felbontása — léte alatt a másik házasfél, bárminő okból, a házasság felbontása* iránt nem viszonkeresettel, hanem önálló keresettel él. Ameny­nyiben ugyanis az előbbi bontó perben a házasságot a bíróság jogerős Ítélettel felbontotta, ez ítélet folytán a felek házassága a Ht. 83. §. értelmében megszűnt. Ennek pedig az a kö­vetkezménye, hogy a később indított bontó pert már nem lehetne folytatni, mert a "házasság megszűnése miatt a vétkesség kérdését elbírálás tárgyává többé nem lehet tenni. Ez pedig azt vonná maga után, hogy a később fellépő házasfél az ellenfelének vétkességétől függő jogait nem érvényesíthetné. Ezeknek a jogoknak az érvé­nyesítésétől pedig a később fellépő házastársat, csupán utóbb tör­tént fellépése következményeként, nem lehet elütni (IV. 12 71.)­A vétkesség kérdésének egységes eldöntésére vonatkozó anyagi jogban gyökerező ennél a jogszabálynál fogva nem keletkezhetett perfüggőség annak következtében, hogy az egyik házastárs által indított bontóper folyamatban léte a'att a másik házasfél önálló keresettel ugyancsak bontó pert indított (IV. 12 71.). Az idézett szabály azt vonja maga után, hogy a két per egye­sittessék és együttesen biráltassék el, amit nem akadályoz a két bontó pernek különböző természete, mert a Pp. 642. §. értelmé­ben bontó pert, bontó perrel össze lehet kapcsolni. A bontó perek különböző jogi természete pedig csak az ügyek érdemi eldöntésénél érvényesiti hatását (IV. 1271., VII. 398.). A Pp. '642. §-a értelmében a megtámadási per a bontóper­rel összekapcsolható ugyan, de a házassági jog rendszere szerint első­sorban a megtámadási per bírálandó el, mivel a H. T. 61. §-a értelmében a megtámadásnak nincs helye, ha a házasság bontás, vagy a II. T. 7 4. §-a értelmében megszűnt (VI. 691.). E jogi nézőpont szerint perjogilag nincs akadálya, hogy a megtámadás és bontás iránti jog egyazon per keretében érvénye­síthessenek, tárgyaltassanak és — a fejleményekhez képest — el­bíráltassanak, azonban szigorúan külön tartanclók a megtámadás alapjaként különálló szabatos kérelemben érvényesített tények és a bontás alapjaként szintén különálló és anyagi jognak megfelelő kérelemben megjelölendő tények, mivel a megtámadás alapjául csak a házasság megkötése utáni szándékos cselekedetek szolgálhatnak (VI. 691., VI. 888., Víí 595.). A Ht. 8Zj. §.-a alapján támogató bontóokokra csak fenálla bontó okok esetén lehet tekintettel lenni (IV. 1.439., VI. 3oi., 690., VII. 94.)­Hatályos bonlóok bizonyítása esetén a támogató bontóokok ak­kor is sikerrel érvényesíthetők, ha azokat a házastárs már riegbo­csátotta (VI. 385., C. III. 7914/1929.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom