Boda Gyula (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Magánjog I. (Budapest, 1930)

136 — Gyámság — lyek által a kiskorú visszteher nélkül köteleztetnék, vagy jogokról visszteher nélkül lemondana (IV. 595.). A haszonbérlet sem terjedhet azon az éven túl, amelyben a kiskorú nagykorúságát életkora szerint eléri. Az ilyen szerződés tehát ezen az időponton túlterjedő részében gyámhatósági jóvá­hagyás esetén sem kötelezi a kiskorút. Joghasonlatosság alapján ugyanigy birálta el a Kúria a munkabér és bizományi szerződést, mellyel a kiskorú ingatlanán levő faanyag feldolgozását és érté­kesítését a nagykorúság idejére is lekötötték (I. 149.). A gyámhatóság által szabályszerűen jóváhagyott ügylet érvé­nyességét perrel támadhatja meg a képviselt fél azon a címen is, hogy a kikötött visszteher nem volt megfelelő (II. 949, 975, III. ••646, IV. 427.). Nem számít, hogy az ügylet már foganatba ment (IV. 595.). A gyámhatóság határozata azonban a polgári biróság által csak az anyagi jog szempontjából tehető vizsgálat tárgyává, s nem a gyámhatósági eljárás alakszerűségének betartása szempont­jából (I. 1681, II. 949.). Nem bírálható felül tehát az a kérdés, hogy a gyámhatóság betartotta-e az 1877: XX. t. c-ben előirt rendelkezéseket (II. 949, C. 4105/1927.), hogy meghallgatta-e szabályszerűen a kiskorút (I. 1681, II. 826.), hogy a szerződés jóváhagyásánál és az árverésnél nem követett-e el szabálytalansá­got (JI. 826, IV. 427.), hogy az érdekellentét címén történtí gondnok-kirendelés alapjául szolgáló érdekellentét valóban fennforgott-e (C. 3244/1929.), hogy az eljárt gyámhatóság ille­tékes volt-e az eseti gondnok kirendelésére? (C. 8732/1926.) stb. A kiskorú valamely jogáról, pl. az átértékelésről való lemon­dás is hatálytalan gyámhatósági jóváhagyás esetében is, tehát már ez okból sem lehet a kiskorú átértékelési igényét azon a címen elutasítani, hogy a gyámhatóság kifogás nélkül névérték­ben vette fel az alapösszeget (I. 1195, II. 231.). Az a kérdés azon­ban, hogy a lemondás tényleg ellenérték nélkül történt-e az eset körülményei szerint birálandó el, midőn tehát a gyámhatóságilag jóváhagyott lemondás egy, a jövőben bizonytalan időben meg­nyiló öröklésről végkielégítés ellenében történt, mérlegelni kell azokat az előnyöket is, amelyek az ellenérték azonnali kézhez­vételéhez kapcsolódnak és azokat az esélyeket, amelyeknek az örökhagyó vagyona bizonytalan időben bekövetkezendő elhalá­lozásáig ki van téve (I. 1020, II. 11.). Ha a gyámhatóság olyan ügyletet hagyott jóvá, amelynél az ügyletkötésnél eljárt törvényes képviselő és a képviselt fél között érdekellentét állott fenn — ez a jogügylet a jóváhagyás dacára semmis (I. 16.). A közjegyző által a törvényes képviselő mellőzősével szabálytalanul kirendelt ügygondnok által kötött osztályegyesség is hatálytalan árvaszéki jóváhagyás dacára is (C. 9280/1926.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom