Boda Gyula (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Magánjog I. (Budapest, 1930)

— Végleges nőtartás 111 kényszerült a különélésre és sem vagyona, sem keresete nincsen (I. 1166, 2028, IV. 727.). Hogy a férj a szülő beleegyezésével vitte-e a szülő házába feleségét, ezt a Kúria abból a konkludens tényből is megállapítja, hogy a szülő befogadta a fiatalasszonyt és hosszabb ideig (3 hónapig) együtt élt vele (IV. 727.). Ha a házasságkötést ellenző szülő utóbb csak azért egyezett abba bele, mert fia gyilkossággal és öngyilkossággal fenyegetőzött: a meny a beleegyezés hiányossága folytán a III. 1185. sz. alatt közölt határozat szerint nem követelhet tartást a szülőtől, viszont a IV. 727. sz. alatti határozat szerint, ha a szülő befogadta a fiatalasszonyt és együtt élt vele, mellékes, hogy ellenezte-e a házasságot és hogy milyen okok késztették a befogadásra. Az az asszony sem követelhet az apóstól tartásdíjat, aki az após városi házába ment ugyan férjhez, de akinek férje a szülői gazdaságban a házasság alatt sohasem tevékenykedhetett, mert az esküvő után ágynak dőlt és fél év multán meghalt (III. 1185.). A szülő gazdaságában való ténykedés nélkül is felelős a nő tartásdíjáért a házasfelekkel lakó az a szülő, aki leánya férjével szerelmi viszonyt kezdve, leányának a közös lakásból történt elűzésében közreműködik, s e viszony fenntartásával lehetetlenné teszi, hogy leánya a házassági együttélést folytassa férjével (IV. 569.). A szülőtől követelhető tartás elsősorban természetben jár, de ha a tartásra kötelezett fél vétkes magatartása lehetetlenné teszi annak természetbeni elfogadását — készpénzben kell azt szolgáltatnia (I. 1710. Gy. T. 2028. Lásd a P. H. T. 770. számú — alább, a Rokonok eltartása cím alatt szószerint közölt' elvi határozatot is.). A menytartás mértékének megállapításánál is közömbös, hogy a meny saját szülei milyen vagyoni viszonyok között élnek és hogy képesek-e leányukat eltartani (I. 1710. Gy. T.). Felelősek a nőtartásdíjért a férj örökösei is a hagyaték, illetve örökrészük erejéig. Ha több örökös van, aránylagos a felelősség (C. 9350/1927.). Felelősek a nőtartásdíjért azok a rosszhiszemű harmadik személyek is, akikre a férj a tartási igény meghiúsítása céljából ruházta át vagyonát. Ez a felelősség másodlagos, tehát csak akkor érvényesíthető, ha a férj nem teljesíti tartási kötelezettségét (I. 148.), viszont azonban a tartásdíj átértékelésének kérdése az ilyen rosszhiszemű szerzővel szemben nem a tartási igényre, hanem a kártérítésre vonatkozó szabályokhoz igazodik s a kárigény összegének meghatározására nincs befolyással, hogy a kártérítésre kötelezettnek az elvont vagyonból, vagy egyáltalában van-e, vagy van-e annyi jövedelme, amennyit a kárigény kielégítése megkíván