Ruhmann Emil (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog V. (Budapest, 1943)
Bírói liatáskör teljesítés tényével el nem veszti, a fizetés a közjogi viszonyt magánjogi viszonnyá át nem változtatja (1911. Hb. 38., 1934. Hb. 80.) és a jogviszony közjogi jellegét az a körülmény sem érinti, hogy a végrehajtás nem a közadók behajtására vonatkozó jogszabályok szerint történik. Nincs jelentősége annak, hogy a főváros a hirdetésügyet üzem (üzlet) elnevezés alatt üzem alakjában kereskedelmi vállalkozás szellemében kezeli, amelynek körében kétségtelenül magánjogi jogviszonyoknak is alanya lehet. A díjkövetelés közjogi természete, közszolgáltatás jellege ugyanis nemcsak az ú. n. engedélydíjra, hanem azokra a díjakra is kiterjed, amelyeket a székesfőváros az általa törvényhatósági jogánál fogva a hirdető felekkel szemben díjkivetés alá vont hirdetésközzététellel kapcsolatban teljesített esetleges vagyoni szolgáltatásokért, hirdető berendezésekért (térdíjak), eszközökért (neonbetük), munkásokért (ragasztási díjak, stb.) a hirdető felektől igénybe vehet. (XIV. 928.) A tűzrendészet, melyet a község a maga területén közbiztonsági okokból és a közérdek védelme szempontjából hatósági jogán végeztet, közigazgatási jogi ténykedés. Az ebből származó kérdések közjogi, közelebbről közigazgatási jogi természetűek, amelyeknek elbírálása általános hatásköri szabály értelmében, de az 1936. évi X. tc. és a 180.000/1936. B. M. számú rendeletben foglaltak alapján is kizárólag a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik. Ennek megfelelően az ilyen közjogi (közigazgatási jogi) természetű jog és kötelezettség létezésére, fennállására, tartalmára és terjedelmére vonatkozó vitás jogkérdés eldöntésére — eltérő törvényes rendelkezés hiányában — kizárólag a közigazgatási hatóság hivatott. A Vht. 245. §-a értelmében a bíróság a zárgondnokot szükséghez képest hivatalból vagy a felek kérelmére kezelési utasítással látja el, amelyet a zárgondnok követni köteles. Azt, hogy bizonyos tűzrendészeti munkálatokra szükség van-e, az erre vonatkozó szabályok értelmében kizárólag a közigazgatási hatóság állapítja meg. Erre tekintettel a közigazgatási hatóság határozatát a bíróság a zárgondnok részére adandó utasítás során felülbírálás alá nem vonhatja, illetőleg a közigazgatási hatóság által hozott határozat tárgyában nem rendelkezhet. A zárgondnok részére a bíróság által adott kezelési utasítás tehát nem állhat ellentétben a közigazgatási hatóság által a zárlat alatt álló ingatlanra fennálló közjogi (közigazgatási jogi) jogszabályok alapján saját hatáskörében tett rendelkezésekkel. (XV. 621. Hb.)