Sárffy Andor (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog III. (Budapest, 1937)
— Hagyatéki vagyon utólagos megállapítása — 143 erejéig korlátozott fizetési kötelezettségét a kielégítés céljára igénybe vehető hagyatéki vagyon mibenlétének és értékének megállapítása nélkül kimondó Ítélet vagy egyezség természetére nézve alig is különbözik az olyan Ítélettől, illetőleg egyezségtől, amely a követelés fennállását csupán megállapítja. A kir. Kúria gyakorlata szerint olyan esetben sem lehet szó ítélt dolgokról, amikor az örökös ellen egy korábbi perben hozott marasztaló Ítélet megjelölte azt a hagyatéki vagyont, amelyet kielégítés céljából igénybe lőhet venni, az újabb perben pedig a hitelező újabb hagyatéki vagyont jelöl meg és annak kimondását kéri, hogy az örökös ebből az újonnan megjelölt vagyonból is köteles tűrni az örökhagyó ellen keletkezett követelés kielégítését. Annál kevésbbé lehet perjogi akadálya annak, hogy az örökhagyó hitelezője olyan esetben, amikor az örököst a hagyatéki vagyon erejéig marasztaló ítélet (egyesség) a hagyaték mibenlétét és annak az értékét egyáltalában nem állapította meg, a kielégítés céljából igénybe vehető hagyatéki vagyon állagának vagy értékének a meghatározását a perújítás feltételeinek kimutatása nélkül is új keresettel kérhesse. (X. 548.) Az ítéleti marasztalás egyébiránt mindenkor azzal a feltételezéssel történik, hogy a marasztalásnak megfelelően az ítélet végrehajtható is lesz. Ennélfogva nem zárható el a felperes attól, hogy — abban az esetiben, ha a jogerős rendelkezés értelmében az ítélet végrehajthatatlannak bizonyul, — a végrehajtás sikerének biztosítása céljából újabb keresettel szorgalmazhassa a bíróságnál a helyzetnek és célnak megfelelő marasztalási mód kimondását. így abban az esetben ha a korábban lefolytatott periben a báróság az alpereseket az örökhagyótól örökölt vagyonból leendő fizetésre, illetőleg az örökölt vagyonból leendő kielégítés tűrésére kötelezte, a hagyatéki vagyont azonban az alperesek időközben eladták, ami által az ítélet végrehajtása lehetetlenné vált. (VIII. 1012.) Hasonlóképen kimondta iá kir. Kúria, hogy valamely jogviszony fennállásának, vagy fenn nem állásának megállapítására vonatkozó kereseti igénynek (Pp. 130. §.) elutasítása abból az okiból, hogy arra a felperes jogállapotának biztosítása végett szükség nincs, nem állapit meg ítélt dolgot abban a tekintetben, hogy a kérdéses jogviszony vallóban fennáll-e vagy sem. Az 'elutasítás ugyanis üyenkor tisztán perjogi ok alapján történik s így a bíróság iá vitás 'jogviszony érdemében, vagyis a keresettel érvényesített jog iránt bírói határozatot nem hoz. (VH. 1059.) Ugyancsak a Pp. 411. §jálban foglalt rendelkezésből következik, hogy a visszatartott szolgálati illetmények megfizetése iránt indított korábbi perben hozott ítélet a felperes fehnon-